Ön itt jár: > Kezdőlap > A víz, a legfontosabb ! (cikk)

A víz, a legfontosabb ! (cikk)

 

Köztudott, hogy étel nélkül több hétig, de víz nélkül legfeljebb 4-5 napig bírja ki az ember. Testünk optimális működéséhez  minden 30 kg-nyi testsúlyra  napi 1 liter folyadékfogyasztást. kell számítani. Ez az optimális folyadék-bevitel a felnőtt ember számára.

Mindennapjainkban a vízre, mint a szomjúság ellenszerére gondolunk, holott a víznek rendkívül sokirányú szükséglete van az emberi szervezetben.

Milyen funkciói  vannak a szervezet működésében a víznek?

Egy felnőtt ember testének 65-70 %-át víz képezi. Ennek az aránynak a megtartása rendkívül fontos, mert akár 2 %-os vízveszteség esetén is megbillenhet testünk vízháztartási egyensúlya, és jelentősen csökken a fizikai és a szellemi teljesítményünk. A vízhiány felborítja a szervezet élettani egyensúlyát.

A víz az oldószer és szállítóeszköz szerepét tölti be, sőt sokszor a reakcióban is aktívan részt vesz.

Mihez elengedhetetlenül szükséges szervezetünkben a víz?

- biokémiai folyamatokhoz, létfontosságú anyagcsere-folyamatokhoz 

- testünk hőszabályozásához

- optimális sűrűségű vér biztosításához, mert víz nélkül a vér besűrűsödik, a  vörösvérsejtek összetapadnak, oxigéntartalma lecsökken

- víz nélkül  lelassul az anyagcserénk és az agy lassabban dolgozik

- ha rendszeresen kevesebb víz jut a szervezetbe a szükségesnél, dehidratáltsági állapot jelentkezhet, ami székrekedést, fejfájást, csökkent teljesítőképességet és  koncentráció-zavart idézhet elő

- megfelelő mennyiségű víz nélkül izületeink, izmaink érzékenyebbé válnak

- a bőr víz nélkül kiszárad, idő előtti ráncosodás jöhet létre

- víz nélkül nem tudja ellátni a szervezet alapvető méregtelenítő folyamatait

- a elégtelen  tisztavíz bevitel a zsírszövetek kialakulását is segíti

- a légzéshez is elengedhetetlen a víz, mert a tüdőnek nedvesnek kell lennie ahhoz, hogy az oxigént megkösse, ill. a széndioxidot felszabadítsa.

- tudományosan megállapított tény, hogy számos betegség kialakulásáért  a nem megfelelő, ill. nem elegendő napi folyadék-bevitel a felelős.

 

Ez a felsorolás elég meggyőző ahhoz, hogy evidensnek fogadjuk el, és tartsuk is be a folyadékpótlást, mint elengedhetetlen napi szükségletet.

 

Felvetődik a kérdés, mit igyunk?

Ne cukrozott italokat, ne alkholtartalmú italt fogysszunk. Legegészségesebb  és kézenfekvő a  háztartásokban használatos víz volna.

Sajnos, a háztartásokba a víz jelentős része szennyezett területről érkezik, ezért  általában klórt használnak a vezetékes víz fertőtlenítésére, a vízben megtelepedő baktériumok elpusztítására. A nagy mennyiségű klór ugyanakkor egyetlen élő szervezet számára sem egészséges, beleértve az embereket is.

A klórral nem csak ivóvíz fogyasztásakor találkozik a szervezetünk. Amikor zuhanyozunk vagy fürdünk, a meleg víz hatására pórusaink kitágulnak, így a klór a bőrön át könnyen felszívódhat. A klór jelen van még a zuhanyvíz gőzében is, ami a tüdőnkbe juthat levegővételkor.

Számtalan vegyszert, gyógyszermaradványt, műtrágya származékot tartalmazhat a víz. Ezekkel az anyagokkal reakcióba lépve a klór,  újabb az egészségre ártalmas vegyületeket hozhat létre. A klórozott szénhidrogének, klórozott metán származékok kiemelten egészségkárosító hatásúak lehetnek.

 

Teljesen  logikus, hogy a csapvizet tisztítani, szűrni kell.

Praktikus használat, a rendkívül egyszerűen csapra felszerelhető  W-25 víztisztító termékcsalád.

Kérjük tekintse meg a RelaxBolt weboldalán a készülékek bemutatását, melyeket most akciós áron kínálunk.

Sokan előnybe részesítik a palackozott vizet, pedig több szempontból  nem praktikus;

- szennyezzük környezetünket  (l: alábbi képen)

- cipeljük az üzletből a tömegében nagyon súlyos palackokat

- relatíve drágább, mint a háztartási víztisztítás

 

Sajnos a víz szennyezettségét nap, mint nap előidézhetjük,  mi magunk, akaratunk ellenére is, ha nem vigyázunk környezetünkre;

.

HÍREK

A VÍZ VILÁGNAPJA alkalmából a  Köztársasági elnök

A felszín feletti és alatti vizek, valamint az ivóvíz fontosságára és értékeire hívta fel a figyelmet-

A köztársasági elnök elmondta: a magyar emberek számára természetes, hogy otthonukban tiszta víz folyik a csapból, de a világ más részén élő, több mint kétmilliárd ember számára nemcsak a víz tisztasága, hanem a mennyisége is súlyos gondokat okoz.

Magyarország jobb helyzetben van, az ország jó adottságokkal és megfelelő vízkészlettel rendelkezik, de ennek az értéknek a védelme érdekében rengeteg ember munkájára és szakértelmére van szükség.


A víz tisztítására rendkívül nagy szükség van!

Ha Önnek háztartásában megoldatlan  a víz tisztítása, szíves figyelmébe ajánlom  a  "Víztisztító készülékek, berendezések" menüpontban bemutatott készülékeket.

Kérjük, tekintse meg a forgalmazott kínálatot.


 

HÍR a vízgyógyászatról

Double-Helix Water

 

 
Eddig három fázisát ismertük a víznek:
 
a szilárd (jég),
a folyadék (víz) és
a gáz (gőz) halmazállapotokat.
A Double-Helix Water® egy korábban fel nem ismert, szobahőmérsékleten stabilan szilárd vízfázis, amiben a molekulák kettős 
 
spirál alakú klaszterekbe csoportosulnak.
 
A legtöbben úgy gondolják, a víz egy hétköznapi dolog. Nincsenek tisztában azzal, hogy a tudósok számára, a víz továbbra is 
 
bonyolult és titokzatos.
 
Az emberi test  ~60 százaléka víz. Egyértelmű, a kapcsolat a víz és az élet között. Viszont egy pohár vízből nem lesz élet. 
 
Ahhoz valami több kellett. Több évnyi kutatás eredményeként felfedeztek egy új vízfázist, ami nem olvad meg 
 
szobahőmérsékleten. Ezek a vízmolekulák az úgynevezett stabil vízklaszterek és elméletek léteznek, hogy ezek lehetnek a DNS 
 
előfutárai. Miért? Mert ha sok van belőlük, önállóan a DNS-hez hasonló kettős spirál formát öltenek magukra.
 
Úgy véljük, hogy ez a végtelenül kicsi vízrészecske, része volt a biológiai élet első pillanatának a Földön. És ez az, ahol a 
 
kaland kezdődik!
 
Double-Helix Water® nem más, mint a testünkben legnagyobb mennyiségben jelenlévő víznek egy eddig ismeretlen fázisa. Ezek a 
 

klaszterek képesek kijavítani és regenerálni az életet a sejtek szintjén...

Részletes  bemutatása a termékoldalon


 

 

Egy kis verssel búcsúzom, mely a vizeink védelmében íródott;

 .

 Lehoczky János: A VIZEK FOHÁSZA

 

Vándor, ki szomjadat oltod forrásom vizével

vigyázz reám!

Én hűsítem arcodat forró nyári napsütésben,

én frissítem fáradt testedet vándorútjaid után.

Csobogásom nyugtatja zaklatott lelkedet,

habjaim tánca bűvöli tekintetedet.

Poros gúnyádat tisztítom,

egészséged őrzöm.

Szépítelek, gyógyítalak,

üdítelek, vidítalak.

Információk
Gyártók/Importálók
Hírek

Tekintse meg további oldalainkat is;

 Relax Stúdió

egészségőrző szolgáltatást nyújtunk készülékeinkkel.

Önt is szeretettel várjuk!


Relax -magazin

Olvassa a magazin praktikáit, egészségvédő híreit...


 

 

 

Kosár
0 árucikk
Névnapok

Ma 2014. Szeptember 17.,

Zsófia napja van.

Holnap Diána napja lesz.

Hírlevél

Miért érdemes hírleveleinkre felíratkozni?

Tekintse meg  Kedvezmény oldalunkon!


Legújabb termékek
Partnerünk

Gyógyítás alternatív gyógymódokkal


Látogassa meg a RelaxBolt webüzletet a ShopManian


 



Az olcso.hu partnere a(z) relaxbolt.hu

Relax Stúdió
 

 

Facebook rajongók