A jobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket használunk...

ELFOGADOM
Kategóriák

Szűrővizsgálatok fontossága

Évtizedek alatt megszoktuk, ha valamilyen egészségi panaszunk van, elmegyünk a körzeti orvoshoz. Ma már köztudott, hogy  sokkal jobban oda kell figyelnünk egészségünkre, tehát változtatnunk kell ezen a megszokáson. Egyre inkább tudatosul, hogy egyes betegségek nem okoznak korai tüneteket. Amikor már érezhető, sok esetben előfordulhat, hogy  késő.

Szinte minden betegségre jellemző, de a  daganatos betegségekre főként, hogy a gyógyulás esélyei  annál jobbak, minél korábban megkezdődik a kezelés.

A mai feltételek mellett  a szervezet ellenálló erejének optimális megtartásához  már nem  elegendő  csak a tudatosan  irányított egészséges életmód. A széleskörű egészségvédelem  céljából és a hatékony  betegségmegelőzés  érdekében a  támogató  segédeszközök   használata elkerülhetetlen!

A ma rendelkezésre álló szűrővizsgálati módszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy egyes betegségek, így a daganatos betegségek is, már akkor felismerhetők, amikor még tünetet vagy panaszt nem is okoznak.

Manapság sokféle szűrővizsgálatról lehet hallani, elengedhetetlen tehát, hogy  ismerjük is a lehetőségeket.

Milyen szűrővizsgálatok vannak?

1. Egyik legmegszokottabb és legegyszerűbb szűrővizsgálat  egy teljes vérképelemzés, kiegészítve vérnyomásméréssel, vércukorszint méréssel, testsúly méréssel és egyedi rizikótényezők vizsgálatával.

Ilyen vizsgálaton akkor is részt kell venni, ha valaki teljesen egészségesnek érzi  magát. A 25-40 közöttieknél, ha teljesen panaszmentes, legalább 5 évente célszerű elvégezni. A 40-50 év közöttieknél legalább 2-3 évente,  az 50 év felettieknek évente mindenképpen, de indokolt lehet az évi kétszeri  vizsgálat is.  Mindegyik korosztályra vonatkozóan,  ha már volt komolyabb betegsége vagy valamilyen krónikus betegségben szenved, évente egyszer célszerű a laboratóriumi vizsgálat.

Különösen indokolt a rendszeres, tehát az évenkénti vérvétel azok esetében, akik családjában előfordult stroke, szív- és érrendszeri betegség,  valamilyen rákos megbetegedés, magas vérnyomás, cukorbetegség, erős dohányosok vagy alkoholfogyasztók, túlsúlyosak voltak. A vérképelemzés értékeit vegyük komolyan. Nem csak azokat, amelyek a határértékek alatt vagy felett vannak, hanem azokat is, amelyek erősen közelítik az alsó vagy felső határt.

Amely érték kiemelt, az arra vonatkozó vizsgálatra kérjünk beutalót,  vagy  jelentkezzünk be vizsgálatra. Ne hanyagoljuk el!

 

2. Egyéb szervi szűrővizsgálatok;

- fogászati  vizsgálatra érdemes félévente elmenni, így biztos időben kiszűrhető a szuvasodás, valamint fogkő-eltávolítás miatt. Ilyenkor általában a szájrákszűrést is elvégzik

- szemészeti vizsgálat különösen indokolt, ha a közel-  vagy távollátás minősége az utóbbi időben megváltozott, de ha nincs különösebb panasz akkor is érdemes elmenni, mert minél hamarabb fény derül a romlásra, annál könnyebb szinten tartani az állapotot - általában évente 

- tüdőszűrésre 40 éves korig 2 évente, majd évente kell menni

- bőrgyógyászatra nyaralás előtt célszerű elmenni. A bőrgyógyász dermatoszkóp segítségével feltérképezi az anyajegyeket

- vizeletvizsgálat, általában a laboratóriumi vérvétellel egy időben történik, de ha panasz van, külön is elvégeztethető

- székletvizsgálatot nem szabad elhanyagolni, ha problémát érzünk. Véres széklet esetén azonnal kérjünk vizsgálatot

- csontsűrűség mérésre, 45-50 év felett 1-3 évente szükséges, - hajlamtól függően. Gyors, fájdalommentes vizsgálat, érdemes rendszeresen igénybe venni, mert értékes információt ad a csontok állapotáról

- mammográfiára, 1- 2 évente kortól függően, nőgyógyászati vizsgálatra évente mindenképpen menjünk el, különös tekintettel a méhnyakrák szűrésére, hüvelyi ultrahangra

- nyaki verőér ultrahangra, arteriográfiára - három évente, küönösen 45 év felett

- EKG-t, ha szükségét érezzük,  kérjünk vizsgálatot

- érszűkület vizsgálat nagyon fontos, ne mulasszuk el

3. A daganatos szűrésekre vonatkozó ismertető terjedelme miatt külön oldalon tekinthető meg: Daganatos betegségek szűrése  oldalon.

4. Általános egészségi állapotfelmérés;

Sok féle műszeres állapotfelmérés létezik. Ezek igénybevétele azért célszerű, mert egy általános képet kaphatunk egész szervezetünk aktuális állapotáról. Nem diagnózist állítanak fel ezek a műszerek, hanem kiemeten rávilágítanak arra a szervi működésre, mely gyengébben működik. Felfoghatjuk egy olyan figyelmeztetésnek, amelyre érdemes odafigyelni, mert akár rizikófelméárésként is működhetnek. Megtehetjük, hogy a kihozott eredmények ismeretében intenzívebb vizsgálatot végeztetünk, s jól lehet, hogy ezzel elejét tudjuk venni egy komolyabb megbetegedésnek.

Szinte mindegyik műszeres vizsgálat rövid időt vesz igénybe, és ezek a szolgáltatások elfogadható áron működnek.

Néhány műszeres vizsgálati módszer és hely;

1. Bioelektromos Impedancia Analízis,   www.lifecode.hu

2. Somato Infradiagnosztika, www.somato.hu

 

A felsoroltaknál sokkal több módszer létezik, és még több hely. Érdemes lakóhelyünk közelében érdeklődni vagy interneten tájékozódni a lehetőségekről.

 

 

Lejegyezte: Barátfalvy Irén