A jobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket használunk...

ELFOGADOM
Termékek Menü
Ön itt jár: > >

Magazin

“Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.” (Norman Cousins)

   TUDTA-e?

Éhség-érzet...

Az éhség kiváltásában a vér cukortartalma fontos szerepet játszik. Ha egy éhes ember vérébe szőlőcukrot juttatnak, megszűnik az éhségérzete, pedig egy falatot sem evett. Gyomrának korábbi mozgásai és korgásai lassan elülnek, pedig az még mindig üres.
Ebből is látszik, hogy a gyomrunk nem azért korog, mert üres.


Mennyit együnk?

A gyomor körülbelül fél liter pépesre rágott étel befogadására és megfelelő emésztésére képes. Minden e fölötti mennyiség erjedési és rothadási folyamatokat indít el benne.


Milyen legyen a víz hőfoka?

A gyomorban körülbelül 37 fokos állandó hőmérséklet tapasztalható, hogy az emésztőenzimek jól működjenek. Ezért még a nagy nyári kánikulában sem ajánlott hűtött üdítőitalokat, teákat vagy vizet inni. A legideálisabb, ha mindig csak szoba-hőmérsékletű folyadékot fogyasztunk.


Bazsalikom gyomor-panaszokra

Kevesen ismerik a Bazsalikom jótékony hatásait, - többek között a gyomor-bél traktusra gyakorolt pozitív hatásait. Vizes kivonata bizonyítottan gyulladáscsökkentő hatású, kiváló étvágyjavító, szélhajtó, gyomornyugtató, de enyhíti a bél- és szívpanaszokat is. Eredményesen alkalmazható bármilyen gyomorprobléma esetén, legyen szó görcsökről, rossz emésztésről, puffadásról, savasodásról és így tovább.
A használatához két szárított vagy néhány friss bazsalikomlevelet forrázzunk le, hagyjuk ázni 10 percig, majd szűrjük le, és naponta 2-3 alkalommal fogyasztjuk étkezések előtt, alkalmanként legfeljebb 2 decilitert.


Miért esznek többet a túlsúlyos emberek?
 
A túlsúlyos emberek hosszabb idő után érzik magukat jóllakottnak, mert gyomor-bélrendszerükben kevesebb a telítettség érzését okozó hormonokat termelő sejt, mint a normál testsúlyúakéban.

Evés közben a felső gyomor-bél tratktus nyálkahártyájában lévő speciális sejtek a telítettség érzéséért felelős hormonokat szabadítanak fel. Az erősen túlsúlyos emberek szervezetében jóval kevesebb hormon termelődik. 


Akupuntúráról..

Brit kutatók az agyról készült felvételekkel bebizonyították, hogy az akupunktúra úgy csillapítja a fájdalmat, hogy kikapcsolja az agya fájdalomközpontját.

Kínában műtétek fájdalomcsillapítására is használják.

Mindenképpen hasznos eszköz a fájdalomcsillapítás terén. Akik hisznek benne még hatásosabb.


Kapszula bevétele sok vízzel

Mindennapi dolognak tűnik, hogy a kapszulákat, tablettákat vízzel kell bevenni. Lehet látni olyat, aki víz nélkül veszi be, mondván le tudja ő nyelni. Soha nem lehet tudni, hogy mikor tapad meg a nyelőcső vagy gyomor nyálkahártyáján. egy tabletta, kapszula vagy drazsé. Egy idő után elolvad, elporlad, de előfordulhat, hogy a megtapadt anyag irritálja a gyomrot vagy nyelőcsövet, sőt kimarhatja azt. Éppen ezért fontos sok vízzel bevenni a kapszulákat, tablettákat.


Az optimális immunrendszer

Az immunrendszernek határozott, gyors és erős választ kell adnia a támadásokra, de nem túl erőset. Amikor az immunrendszerünk valami oknál fogva túlreagál dolgokat, akkor olyan betegségeket fejleszt ki a testben, mint a különféle gyulladások, allergiák, vagy egyéb, un. autoimmun betegségek. 
Az adaptogén kifejezés a szervezet szélsőséges fizikai és szellemi terheléséhez való alkalmazkodását elősegítő anyagok összességét jelenti. Az adaptogének támogatják az immunrendszert abban, hogy a válaszokat az optimális szinten adja. Az ilyen anyagok lehetővé teszik a test számára, hogy a fizikai, kémiai vagy biológiai behatások esetén azzal arányos választ adjanak, ami a behatás mértéke volt. Sem kisebb, sem nagyobb nem lehet. Számos ilyen adaptogén növényt és hatóanyagot használtak az orvoslásban az elmúlt évezredek során.
A legismertebbek közt vannak az orvosi gombák, a fokhagyma, a petrezselyem vagy a rhodiola rosea (aranygyökér). A két legjobb hírű növény ebben a kategóriában az echinacea és az olivalevél kivonat. Forrás:Vitaking


Makula degenerációról

Egy tudományos tanulmány megállapítja, hogy a rozmaring egy vegyülete, a karnozinsav elősegíti a szem egészségének fenntartását és véd az esetleges időskori makula degeneráció ellen, mert védi a retinát a toxikus hatásoktól.
Időskori makula degeneráció a leggyakoribb szembetegség a világon.  50 év felett jelentkezik általában. Az “American Health Foundation” definíciója szerint: a makula degeneráció a retina központi területének romlását okozza, ahol holt területek, homályos foltok vagy torz látás keletkezik.

A makula degeneráció kiváltó oka nem ismert, de a kockázati tényezők közé tartozik a dohányzás, a napozás, a magas vérnyomás és az elhízás. A legtöbb esetben genetikai hajlamra is visszavezethető.


Fokhagyma fogyasztása

A legtöbb előnyös élettani hatásért felelős allicin nevű hatóanyag például nem jut bele az ételbe ha csak egyszerűen beledobjuk a fokhagymát a fazékba. A legjobb mód a maximális allicin mennyiség elérésére az, ha összetörjük a gerezdet és egy-két percig állni hagyjuk mielőtt beletesszük az ételbe és megfőzzük. Ennek oka az, hogy a fokhagymában tulajdonképpen nincs is allicin. Az allin nevű előanyaga és az összezúzáskor elszabaduló allináz enzim találkozásakor keletkezik az allicin és pár egyéb bomlástermék kénvegyület, ami a jellegzetes fokhagymaszagért felelős. Forrás: Vitaking


Mit okozhat a D-vitamin hiány?

A magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos – ez a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájának kutatócsoportja által elvégzett országos, reprezentatív D-vitamin-szintmérő kutatás legfontosabb megállapítása.

Hiánya szív- és érrendszeri betegségeket, csontritkulást, az immunrendszer legyengülését, cukorbetegséget okozhat, de akár tumoros, illetve vérképzőszervi betegség kockázatát is fokozhatja.

Míg márciustó októberig elég napi 15 percet napon tartózkodni, pl.fedetlen karral, a a téli időszakban lecsökken a szervezet D-vitamin tartaléka, ezért feltétleül pótolni kell azt.           D-  vitaminok  weboldalunkon;   http://www.relaxbolt.hu/asvanyi_anyagok_nyomelemek_vitaminok_92


Mi okozza az éjszakai lábszár görcsöt?
1. Ásványi anyagok hiánya: kálium, kálcium, magnézium csökkenése a szervezetben
2. Hidratáltság hiánya: kevés folyadék fogyasztás
3. Cukoretegség: szövődménye lehet 
4. Visszér: a vénás pangás miatt az izmok nem kapnak elég vért
5. Lúdtalp: segít a lúdtalp betét,és  lábtorna


Mit mondott a vitaminokról a Nobel-díjas tudós?

Linus Pauling (1901-1994) német származású amerikai tudós, aki a kémiai Nobel-díj mellett elnyerte a Nobel-békedíjat is. 
Úgy gondolta, hogy az emberi szervezetben a vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek 
optimális koncentrációja  szükséges

ahhoz, hogy testi, szellemi és lelki téren jó közérzettel rendelkezzünk, vagyis, minden baj, betegség, fejlődési rendellenesség okát az ásványi anyagok és a vitaminok hiányában kell keresni.


Miért együnk almát és banánt?


Miért szedjünk K2_vitamint?

Kiemelt szerepet játszik a csontritkulás elleni védekezésben az eddig kevéssé közismert K2-vitamin. Egyre több nemzetközi vizsgálat erősíti meg, hogy a K2-vitamin segít, hogy a kalcium hatékonyabban épüljön be a csontokba és ne rakódjon le az erek falán.


Ízületi panaszok

Ízületi probléma már egész fiatal korban is jelentkezhet, pedig inkább az idősebb korosztály betegségének tartják. Összetett probléma, mert hátterében több féle kiváltó ok szerepelhet. Egyik ezek közül a porckopás, mely fájdalommal jelzi jelenlétét. Mit tehetünk ellene? A mozgás minden képpen szükséges. Ha fájdalmat érzünk mozgás közben, érdemes a víz alatti tornára áttérni. Ilyen esetben szinte biztos, hogy valamely vitaminból, ásványi anyagból, nyomelemből hiány van a szervezetben; célszerű pótolni a C- D  és E-vitamint, a ß-karotint, a kálciumot, a szelént, a cinket, valamint a réz és a vas szedése antioxidáns tulajdonságuk miatt lehet előnyös. Az omega-3 zsírsavak gyulladácsökkentő hatásuknál fogva segítenek a panaszok mérséklésében. 
Az úgynevezett porcvédő szerek gátolják az ízületi porcok lebomlását és elősegítik az újjáépülésüket. A glükozamin, a kondroitin és az MSM elősegítik a porc egészséges szerkezetének megőrzését és az ízületek normál működését. 


Mi okozza a szédülést?

A szédülés okai között nagyon sokféle betegség szerepelhet. Pl: a vérnyomás, a   vércukor ingadozása, vérszegénység, enyhe vírusos megbetegedések, de kísérője lehet az agyi érelmeszesedésnek, a nyaki gerinc funkció zavarainak látási zavaroknak, kifáradásnak, sőt agyi térszűkítő folyamatoknak is. Szívritmuszavar agyi vérellátási hiányt okozva hoz létre szédülést. De gyógyszer mellékhatás, köhögés vagy koponya sérülése következtében is jelentkezhet. Gyakran a szorongást, bizonytalanságérzést is szédülésként éljük meg. Forrás:Imformed


Vitaminhiányra utal;

- rosszabbul lát éjjel – A-vitamin 
- véreres szem: C-vitamin
- vérző íny: C-vitamin vagy folsav
- hajhullás: B1-, B5-, D-vitamin, biotin, cink
- száraz haj: A-, E-vitamin, omega 3, jód, szelén
- fehér foltok a körmön: kalcium, cink
- fehér körmök: biotin, vas
- töredező körmök: jód, kalcium, magnézium
- izomgörcs: magnézium, B1-, B2-, B6-vitamin
- izomrángás: B-, D-vitamin, magnézium, kalcium
- ödéma: B1, B6, kálium
- seb a száj sarkában: B12
- csökkent ízérzékelés vagy szaglás: cink
- dudorok a kar hátoldalán: A-vitamin
- pattanások menzesz idején: B6
- száraz bőr: A-, E-vitamin
- bőrgyulladás: biotin, B2, B3
- feledékenység: B1, B6, B12, folsav 
- álmatlanság: b3, B5, B6, D3
- szédülés: B2, B12, vas

- ingerlékenység: B1, B5, B6 


Közönséges galaj

A közönséges galaj méltatlanul elfelejtett, mára újra felfedezett növény. Nagyon hasznos, az egész mirigyrendszerünket védi. Jó vértisztító, ajánlott vese- és prosztata bántalmakra is. Pajzsmirigyproblémákra, alul- és túlműködésére is eredményesen használható.

Minden embernek hetente legalább egy csésze közönséges galaj teát kellene fogyasztania, hogy a mirigyrendszer egészséges maradjon. A népi gyógyászatban a közönséges galajt daganatos megbetegedések megelőzésére és kezelésére is használták. Nyersen kipréselt levével epilepsziát kezeltek a régebbi időkben. Álmatlanság ellen is alkalmazható.

Forrás:György-teák


A magnézium-hiányt gyorsan pótolni kell!

A szervezet napi magnéziumszükségletét biztosítanunk kell, hiszen a megfelelő mennyiségű magnézium bevitele elengedhetetlen a szervezetünk egészséges működéséhez.

A fokozott szellemi és fizikai igénybevétel, a külső ingerek, a stresszes életmód, anyagcsere mind-mind megterhelést jelent a szervezet számára, ami magnéziummal ellensúlyozható. A várandósság és a szoptatás is fokozott magnéziumigényt feltételez.

Részletesebb cikk:  http://www.relaxbolt.hu/magn%C3%A9zium


Mit jelent az antbiotikum-rezisztencia?

A helytelen, túlzott, illetve az indokolatlan antibiotikum használat miatt olyan baktériumok jelentek meg, amelyek ellenállnak a különböző gyógyszereknek. Jelenleg ez az egyik legnagyobb közegészségügyi kockázat a világon és ezen belül Európában is. A folyamat – ha nem sikerül megállítani – oda vezethet, hogy a jövőben a legáltalánosabb fertőző megbetegedésekre sem lesz hatékony gyógyszer. Erre hívja fel a figyelmet az Európai Antibiotikum Nap, amelyet az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) szervez. A kezdeményezést az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is támogatja.

Az antibiotikumok csak a baktériumok okozta fertőzések ellen hatásosak, a vírusos megbetegedések, például a közönséges megfázás vagy az influenza gyógyulását nem segítik.
Sőt enyhe bakteriális fertőzések (orrmelléküreg-gyulladás, torokfájás, légcsőhurut, fülfájás) esetén is gyakran szükségtelen a szedésük, mivel az ember saját immunrendszere legtöbbször képes ezeket legyőzni. A hűvös időszakra jellemző megbetegedések többségében a beteg állapota legfeljebb két hét után már érezhetően javul.  Forrás:Patikamagazin

  Dióhéj - tea

A dióhéj tea nagyon hatásos. Cukorbajra is használják, naponta 3-4 csészével ajánlott 6 héten keresztül. Közönséges teaként is iható ugyanis az íze nagyon kellemes. Viszkető bőrre is ajánlott, ilyenkor egy főzetet kell belőle készíteni. Annyiból áll az elkészítése, hogy 30 percen keresztül főzzük a dióhéjat és ezután használjuk fel borogatásra.

A dióbél rekeszeket elválasztó belső hártyás válaszfalból készíthetünk teát és ez a szívkoszorúér megbetegedést is kezeli. Cukorbetegség ellen is szokták használni a belső válaszfalat. Elkészítése csupán annyi, hogy 40 darab válaszfalat egy pohárnyi forró vízzel felöntünk és ebben áztatjuk 1 óráig. Majd mikor hideg lett, akkor leszűrjük és naponta háromszor 1 kávéskanálnyit veszünk be.  Hatásos még a lépre és erősebbé teszi a vesénket. Forrás: HillVital


Pikkelysömör...

A pikkelysömörben szenvedők bőrtüneteit szinte teljesen meg lehet szüntetni epesav szedéssel, mert a bélben keletező endotoxinok valamiért bennük nem teljesen inaktiválódnak és felszívódva olyan anyagok termelődését váltják ki a bőrben, ami annak jellegzetes gyulladását, hámsejt szaporulatát okozza.


Mit jelent a nyelv felszínének elváltozása?

Nyelvünk felszínén megjelenhetnek kisebb elváltozások, amik belső szerveink működési problémáira utalnak. Íme a nyelv-térkép;

Magasvérnyomásról...

A magas vérnyomás (hipertónia) korunk egyik legelterjedtebb betegsége, melynek szív- és érrendszeri következményei világszerte rengeteg életet követelnek. Sokan mondják, hogy nincs tünetem, így nem kell kezelés sem.

Sajnos az esetek többségében a betegség nem jár semmilyen panasszal- ezért is nevezik néma gyilkosnak. Hogy mihamarabb fény derüljön a problémára, érdemes otthon is rendszereens mindenkinek megmérnie a vérnyomását. Ha 3-5 napon keresztül, minden reggel megmérjük vérnyomásunkat, és az érték egy alkalommal sem magasabb 140/90 Hgmm-nél, nem lehet probléma a vérnyomásunkkal, de időnként azért ne mulasszuk el a mérést. Viszont, ha előfordulnak kiugró, magasabb értékek, oda kell figyelni rá. Szíves figyelmébe ajánlom e-témában írt cikkünket:  http://www.relaxbolt.hu/magas_v%C3%A9rnyom%C3%A1s


Hallott már a Baker cisztáról?

A Baker ciszta a térdhajlatban lévő folyadékkal teli elváltozás, melyet az ízületi folyadék túltermelődése okoz. A fájdalmat az generálja, hogy a növekvő ciszta nyomja a környező ereket és idegeket, ami kellemetlen panaszokat okoz. Ilyenkor a térhajlatban lévő ízületi tok kiboltosul, és ahogy megtelik folyadékkal, egy szelep segítségével lezáródik, ami ezt a folyadékot beengedi, ám távozását már megakadályozza. A Baker ciszta általában nem önálló kórkép, hanem ízületi gyulladás, vagy porckopás áll a hátterében.


Mire hatásos a csalán tea?

- vizelethajtó hatása van
- vese- és hólyagkő képződésre hajlamosaknál időben elkezdett fogyasztása homok kiválasztását eredményezheti
- gyomor- és bélhurut esetén is hasznát vehetjük
- vércukor szintet csökkentő tulajdonsága is van 
- fokozza a szervezet ellenálló képességét
- allergiás betegségeknél is hatásos
- tavaszi tisztító kúra segítője
- cukorbetegség tüneteinek enyhítésére 

Ha gyógyszert szed...

célszerű mellette Máriatövis-készítményt is szedni. Miért? Köztudott, hogy a legtöbb gyógyszernek mellékhatása van, a Máriatövis hatóanyaga a szilimarin májvédő hatású. Tehát, ha a szedett gyógyszer mellékhatással rendelkezik, májkárosító tulajdonságát a máriatövissel kivédhetjük. A Máriatövisnek nincs mellékhatása, és nem lép kölcsönhatásba más szerekkel.


A napozásról...

A napfény jótékony hatással van a szervezetünkre, a lelkünkre és a testünkre egyaránt. A kellemes tavaszi időjárás széles mosolyt csal arcunkra, és elfelejthetjük a téli depressziót, lehangoltságot. Az elsődleges D-vitamin forrásunkat is a napsugarak jelentik, ennek a vitaminnak pedig kulcsfontosságú szerepe van az immunrendszerünk megerősítésében. Nem árt azonban tisztában lenni a ránk leselkedő veszélyekkel! 

Az erős UV-sugárzás, a túlzásba vitt napozás,  a melanóma - azaz a bőr festéktermelő sejtjeinek kóros elváltozását eredményezheti. A bőrrák az utóbbi időben egyre gyakoribb, különösen a fehér bőrüek körében.


Belső szervek összefüggései

Minden ujj összefügg egy-egy szervvel, és a körmön látható változások az adott szerv energia gyengeségére, betegségére utalnak.

- a hüvejkujj -   az aggyal, a vitalitással, és az életerővel 

- a mutatóujj -   a légutakkal és a májjal

- középső ujj -   az emésztéssel, belekkel, hasnyálmiriggyel

- a gyűrűs ujj -   a vesével

- a kisujj a szívvel és a nemi szervekkel

függ össze.


D-vitaminról,

A korábbi vélekedéssel ellentétben - miszerint a D-vitaminnak csak a csontokban, a vesékben és a belekben vannak receptorai – ma már tudjuk, hogy e receptorok a szervezet minden részében megtalálhatók. Még olyan bizonyítékokat is találtak, amelyek azt igazolják, hogy az agyban is vannak D-vitamin receptorok, és, hogy a D-vitamin aktív formája serkenti a hangulatot javító szerotonin termelését. Így az is érthető, miként csökkenti a depressziót (vagy a tartós rosszkedvet).


Narancsbőrről,

A narancsbőr megjelenési helyei főként a comb, a fenék, a has, a csípő és a tricepsz. A kezelés során elsődleges cél, hogy ezeket a területeken fokozzuk a vérkeringést és közvetve elősegítsük a lerakódott salakanyagok eltávozását. A leglátványosabb eredményt kiegyensúlyozott táplálkozással, rendszeres mozgással és a leghatékonyabb módszerek kombinálásával érhetjük el.

A narancsbőr elleni kezelés első lépése az infraszauna, amely segíti a kötőszövet fellazítását. Az infrakabin 35 fokos levegőhőmérséklete anélkül segíti a méreganyagok eltávolítását és a verejtékezést, hogy megterhelné a vérkeringést. Az infravörös meleg az élő szövet természetes hővezetésének köszönhetően továbbhalad a mélyebben fekvő rétegekbe, ahol a véráramlás viszi tovább magával és osztja el az egész szervezetben, így fejti ki azután pórustisztító és sejtregeneráló hatását. 


Szénanáthások figyelmébe!

A szénanáthában szenvedő betegek általában nem fogyaszthatnak bizonyos ételeket és italokat, az úgynevezett keresztallergia miatt. Ez azt a folyamatot jelenti, mikor az allergiás reakciót kiváltó anyagokat (allergének) más, kémiailag hasonló szerkezetű anyagok képesek helyettesíteni.
-  nyírfapollen-allergia: panaszokat okozhat az alma, szilva, cseresznye, meggy, dió és szója fogyasztása
-  fűallergia: gabonafélék, hüvelyesek

-gyomnövény-allergia: sárgarépa, zeller, kamilla, zöldpaprika, paradicsom, articsóka, uborka, fokhagyma és különböző fűszerek


Mi okozhat puffadást?

Túl gyors evés: Igaz, hogy manapság mindenki rohan, de szánjunk az étkezésre legalább 20 percet, és ülve fogyasszuk el az ennivalót. Ha sietünk, nemcsak levegőt nyelünk, de a nagyobb falatok is puffadást okoznak.
Kész szendvicset ebédre: Még a legegészségesebb szendvicsben is igen sok só van, egyetlen kész szendvics az ajánlott napi sófogyasztás akár 20 százalékát is tartalmazhatja. Mivel ez is puffadást okoz, lehetőleg kerüljük.
Nyers káposztafélék: A kel (kínai kel) magas rosttartalma miatt igen egészséges, de éppen ezért és egy emészthetetlen cukor, a raffinóz miatt okoz felfújódást. Ugyanez a hatása a kelbimbónak és a brokkolinak is. Fogyasszuk inkább főzve, ne salátának.
Szívószállal iszunk: A turmixokat, jegeskávékat, koktélokat a felnőttek is szívesen isszák szívószállal, de az így lenyelt levegő is puffadást okoz, még akkor is, ha lassan isszuk.
Készételeket, feldolgozott élelmiszereket fogyasztunk: Ugyanúgy, mint a szendvicsek, ezek a termékek is túl sok sót tartalmaznak, aki puffadásra hajlamos, kerülje.
Diétás, light termékek: A mesterséges édesítők (aszpartám, szaharin) ártalmatlanok ugyan, de erősen puffasztanak. Ha elhagyjuk az étrendből, szinte azonnali a hatás.
Szénsavas üdítők: A kis buborékok a gyomorban is pezsegnek tovább, és még jobban puffasztanak, ha édesítőt is tartalmaz az ital. Ha semmiképpen sem tudunk lemondani róluk, hagyjuk pár órát állni fogyasztás előtt.
Bab, borsó, lencse: A hüvelyesek nagyon egészségesek magas növényi fehérje tartalmuk miatt, de a bennük levő szénhidrátok emészthetetlenek, azért puffasztó hatásúak. Ajánlatos emésztést serkentő tablettát bevenni, ha ilyesmit fogyasztunk.
Rágógumi, cukorka: Ezek segítenek fogyni vagy leszokni a dohányzásról, de a lenyelt levegő miatt puffadást okozhatnak. Igyunk helyette vizet, ez mozgásban tartja az emésztőrendszert, és megszabadít a felesleges levegőtől.
Túl késői vacsora : Fekvéskor lassul az emésztés, azért nem jó, ha lefekvés előtt eszünk, ajánlatos 3-4 órát várni az utolsó étkezés után. Még jobb, ha egy kis sétát is iktatunk be a vacsora és a lefekvés közé.

Ételallergia : Mostanában divatos a gluténmentes táplálkozás, pedig a legtöbb ember nem gluténérzékeny. Ezzel azonban ne intézzük el a dolgot, ha továbbra is kínoz minket a puffadás, keressük fel az orvost, nincs-e ételallergiánk. Forrás:InforMed


Borsmenta a jó emésztés záloga...

A borsmenta legismertebb felhasználása gyomor- és bélzavarok, emésztőrendszeri megbetegedések, puffadásos panaszok esetén alkalmazzuk. Az epeműködést stimulálja, ezért étvágygerjesztő hatással bír, aki erre érzékeny inkább étkezés előtt fogyassza el.
Bizonyos típusú fejfájások esetén szintén jó hatású, és hányinger esetén hidegen fogyasztva csökkenti a kínzó érzést. Torokbántalmak és rekedtség ellen érdemes gargalizálni vele, de borogatásként gyulladásokra is kiváló.

A teaként egy evőkanál teafüvet kell leforrázni egy bögrényi vízzel, és 5-10 perces áztatást követően fogyasztható.Naponta 3-4 csészével ajánlott elfogyasztani az étkezések között.  Kúra szerűen fogyassza, 2-3 hetes fogyasztást követően tartson szünetet. Forrás: Meteoklinika


Miért együnk diót?

Hallotta már, hogy  a diót az "agy fényesítője"-ként tartják számon. Magas ásványi anyag tartalommal rendelkezik: magnézium, kálium, szelén, vas, réz és kalcium is található benne nagyobb mennyiségben. E és B- vitamint is tartalmaz, illetve folsavat is. Ha minden nap fogyasztjuk dióbelet, Omega zsírsav szükségletünket fedezzük vele.


Cukorfogyasztásról

a WHO állásfoglalása  évek óta a  a napi teljes kalória bevitel 10%-ában (50 gramm, azaz 12 teáskanál) állapítja meg a felnőttek és gyermekek ajánlott hozzáadott cukorfogyasztását a WHO a túlsúly, az elhízás, és a fogszuvasodás megelőzése érdekében. A mostani kiegészítés ezen nem változtat, de hozzáteszi, az egészséges életmód megvalósításában a napi 5% alatti bevitel további előnyökkel járna.


Hasnyálmirigyről...

A  kutatók számára igen nagy kihívást jelent a pancreas-tumor (hasnyálmirigyrák) elleni küzdelem, ez ugyanis mindkét nemben a legnagyobb halálozással járó rákbetegség. Sok esetben csak előrehaladott stádiumban jár tünetekkel. Jelenlegi tudásunk szerint egyetlen lehetőség a sebészi megoldás, a probléma az, hogy számos beteg tumorának elhelyezkedése nem teszi lehetővé a műtétet, vagy a tumor már áttéteket adott más szervekbe. Sok esetben a műtétet követően kiújulás következik be, és ezért hal meg. Forrás: Egészségkalauz


Alzheimer -betegségről...

Szenzációként röppent fel a sajtóban egy amerikai orvosi szaklapban (JAMA Internal Medicine) megjelent kutatási közleményt követően, a BBC News átdolgozásában, miszerint "vénynélküli" gyógyszerek hosszú távú alkalmazása demenciát, és Alzheimer-betegséget okozhat.

Forrás: Egészségkalauz


A vashiányről...

A vashiány (anemia) a világ leggyakoribb hiánybetegsége, amely főleg a nőket és a gyerekeket érinti. Eredhet többek közt sérülésből, vérveszteségből, túl erős menstruációból, de akár elégtelen C-vitamin és fehérjefogyasztásból is. A már kialakult állapot számos problémát okozhat, mint a szédülés, gyengeség, fáradékonyság, bőr- és körömproblémák vagy akár a koraszülés, alacsony születési súlyú, lassabb fejlődésű baba. Forrás: dr. Demjén László, Oxygen 


Ha fáj a háta...

a rendszeres testmozgás megerősíti a hát- és törzsizmokat. Akut hátfájás esetén ellenjavallt a megerőltető edzés, ám ajánlott felkelni és mozogni egy kicsit. Az ágynyugalom és a hosszas inaktivitás súlyosbíthatja a panaszokat.

Lényeges továbbá a nehéz súlyok emelgetésének elkerülése. Ha mégis erre van szükség, oda kell figyelni a megfelelő technikára: egyenes háttal, behajlított térddel szükséges nekilátni a feladatnak.

Az ideális testsúly megtartása is kulcsfontosságú, hiszen a túlsúly és az elhízás még nagyobb terhet ró a gerincre. Forrás: Natúrsziget


Próbálja ki Ön is...

Aki legalább 20 másodpercig, maximum 1 percig meg tud állni fél lábon, annak nagy valószínűséggel jól működnek az agyi kiserei – mondják japán kutatók. Aki küszködik az egyensúlyozással, annak megnövekedett kockázattal kell számolnia az agyi kiserek károsodását illetően, még ha azt hiszi, hogy különben egészséges, és nincsenek klinikai tünetei. Forrás: Natursziget


Étcsokoládé, mire jó?

Egy tanulmány szerint a napon 15-20  g étcsokoládé fogyasztók egy részénél vérnyomás-csökkenést tapasztaltak. Az étcsokoládé flavonoid tartalmánál fogva, rugalmasabbá teszi az ereket, ezáltal normalizálja a vérnyomást.


Amit az áfonyáról érdemes tudni...

Többféle gyümölcs és bogyós gyümölcs közül a fekete áfonya rendelkezik a legmagasabb szabadgyök semlegesítő képességgel. Felülmúlja a vörösáfonya, málna, eper, vagy a szilva antioxidáns tulajdonságait.
Jótékony hatását a benne lévő értékes hatóanyagoknak köszönheti, mint például az  antocián (növényekben található színanyag), C vitamin, resveratrol, E vitamin.
Sokan a "látás gyümölcse"-ként ismerik, ám ezen kívül számos jótékony hatással rendelkezik. Forrás: Vitaking


Hogy épül be a kálcium?

A köztudatban  csontritkulás elleni szer a kalcium. Ez így is van, de fogyasztása  önmagában nem biztos, hogy éppen a csontozat karbantartását szolgálja. Előfordulhat, hogy a szervezet más szerveinél rakódik le, mint pl. a vesében, szívben, stb. és ellenkezúő hatást érünk el vele.  A kalcium beépülését segítendő, szükséges  C, D3, K2 vitaminok, magnézium, szelénium, foszfor megfelelő mértékű jelenléte a szervezetben, ha nincs elegendő, beviteléről feltétlen gondoskodni kell. Ezek a vitamin ill. - ásványi anyagok segítik, hogy a kálcium   tényleg a csontozat állapotát támogassák.


Olivaolaj

Az olivaolaj omega-6 zsírsavat is tartalmaz, amely többek között szívvédő szerepet is betölt, de a magas vérnyomást is csökkenti, illetve segít egyensúlyban tartani a szervezet vérzsírszintjét. Ezáltal csökkenti a szívroham kockázatát.

Érdemes beiktatni étrendünkbe. 


Passzív dohányzás

Ha valaki, aki nem dohányzik, hosszabb időt tölt egy cigarettázó mellett, például azért, mert együtt utaznak, olyan vegyületeknek teszi ki magát, amelyek daganatos betegségeket, szívproblémákat vagy tüdőbetegségeket okozhatnak. 
A kutatásban 14 nem dohányzó felnőtt vett részt, akik egy órát utaztak egy dohányossal egy autóban, a vezető mögötti ülésen. Az autóban minden ablakot lehúztak néhány ujjnyira. Az adott idő alatt a dohányosok három cigarettát szívtak el. Az utazás kezdete előtt, majd a kísérlet után nyolc órával is vizeletmintát vettek a nemdohányzóktól, hogy megállapítsák a szervezetünkben megtalálható veszélyes vegyületek koncentrációját. 

"Ezek a kutatási eredmények arra figyelmeztetnek minket, hogy meg kell védenünk az autók utasait, különösen a gyermekeket vagy a súlyos betegeket a passzív dohányzás káros hatásaitól, a veszély ugyanis reális" - mondta dr. Gideon St. Helen, a tanulmány egyik szerzője. 


Új hír a cukorbetegség gyógyításáról

Egy harvardi kutatócsoportnak sikerült őssejtekből előállítania olyan inzulintermelő sejteket, amelyek teljes mértékben helyettesíthetik a hasnyálmirigy üzemképtelen béta-sejtjeit. Ez azt jelenti, hogy pár éven belül sikerülhet felszámolni az egyes típusú cukorbetegséget.


Cickafark gyógynövény

A cickafark minden mezőn megtalálható, könnyen szedhető, értékes gyógynövény. Augusztus elején szedhető.

Kiváló gyulladáscsökkentő, hüvely- és méhgyulladásra, nyálkahártya és fogínygyulladásra használható. Sebösszehúzó, sebgyógyító hatású. Csökkenti  a menstruációs vérzést és görcsöket. Hasi fájdalmakra, puffadásra, emésztésjavításra is kiváló. Serkenti az epeváladék termelést. Húgyúti betegségekben, légzőszervi bajoknál nélkülözhetetlen. 


AVIVA torna férfiaknak;
prosztataproblémákra, potenciazavarokra, székrekedésre.
A torna megemeli a tesztoszteron szintet, és növeli a spermiumok számát, valamint mozgási sebességét is.

http://avivamodszer.hu/aviva-modszer/ferfiaknak


Mi éget több energiát, a futás vagy a séta?

A futás 50%-kal több kalóriát éget el, mintha ugyanazt a távot sétálva tennénk meg, annak ellenére, hogy a futás kevesebb időt igényel.A séta viszont remek gyakorlatnak számít főleg, ahogy az ember idősödik. Talán nem éget el annyi kalóriát, de jó egészséget ad nekünk.


D-vitamin és bélrák összefüggése... 
Egy tudóscsoport szerint azoknál a bélrákban szenvedő pácienseknél, akiknek a vérében a legmagasabb volt a D-vitamin-szint, fele akkora volt a halálozás kockázata, mint a legalacsonyabb D-vitamin-szinttel rendelkezőknél.  Az eredmények azt mutatják, hogy a D-vitamin kapcsolatba hozható a rák túlélési esélyeinek javulásával.

A zene hatása a gyógyulásra...

Ha belegondolunk  minden ősi kultúrában használtak hangszereket énekkel kísérve, a betegek gyógyítására, melyek nem másak mint rezgések.
A mai modern kor embere már a biorezonanciás készülékeket használja a diagnózis felállításához és a kezelésekre is.
Mi a különbség? Sok esetben az eredményesség szempontjából semmi, csupán más köntösbe van öltöztetve a módszer.
Úgy tűnhet, hogy az éneklésnek semmi köze sincs az egészséghez, pedig van. Amikor az emberek ünnepelnek és élvezik az életet, lehetséges, hogy életigenlő üzeneteket küldenek a sejtjeiknek? Mindez talán segíthet megmagyarázni azt, hogy miért azok bizonyulnak hosszú életűnek mindenütt a világon, akik táncolnak, énekelnek és ünneplik a kibontakozó életet."  RészletSzázévesen egészségben c. könyvből

Mobiltelefonok hatása...

"A mobiltelefon-használat világszerte mérhető növekedésével az ehhez kapcsolódó kontakt dermatitiszes esetek száma is emelkedik. Annak ellenére, hogy vannak intézkedések a készülékek allergéntartalmának csökkentésére, sok típus elegendőt rejt belőlük ahhoz, hogy bőrgyulladást okozzon. A nikkel olcsó és drágább fajtáknál egyaránt megtalálható" - fogalmazott a szerzőként közreműködő Clare Richardson, a kaliforniai Loma Lina Orvosi Egyetem munkatársa.Forrás:Házipatika

Sárgarépa, miért jó?

A növény fontos biológiai hatóanyaga a bétakarotin (más karotinokat is tartalmaz), amelynek egyébként a színét is köszönheti. Karotintartalma, amely jelentős antioxidáns fajtánként változó, 6-15 mg / 100 g között mozog.
A szervezet a bétakarotint szükség szerint A-vitaminná alakítja át.

Az A-vitamin nélkülözhetetlen továbbá a jó látás és a nyálkahártyák egészsége szempontjából. Az A-vitamin hiányában kialakulhat a farkasvakság.
A gyökér tartalmaz még flavonoidokat és illóolajat is.
Alacsony energiaértéke miatt 218 kJ (52 kcal) szívesen alkalmazzák különféle diétáknál, de fogyasztása ajánlott szív- és keringési betegségekben szenvedőnek is.
Azért is érdemes tudatosan beiktatnunk táplálkozásunkba, mert karotinjai erősítik az immunrendszert, és egyes vizsgálatok szerint a daganatos betegségek megelőzésében is fontos szerepük lehet.
A sárgarépa hatóanyagainak köszönhetően részt vesz a szabad gyökök károsító hatásának megakadályozásában is.
A népi orvoslás vizelethajtóként is alkalmazza.

A sárgarépát szinte minden formában fogyaszthatjuk, nyersen, főzve, párolva, sütve, stb. E kiváló zöldségünk nélkülözhetetlen kelléke a magyar konyhának. Ma már szerencsére egyre tudatosabban fogyasztjuk. Íze a legtöbb konyhai nyersanyaghoz jól illeszkedik, és nagy előny, hogy egész évben beszerezhető.
A sárgarépát főzve fogyasztva több bétakarotinhoz juthatunk, mint nyersen, mivel a vastag sejtfalak miatt a szervezet a nyers sárgarépa bétakarotintartalmának csak negyedét képes hasznosítani. A hőkezelés során azonban károsodnak a sejtfalak, így a szervezet számára a karotin hozzáférhetőbbé válik.
A sárgarépapüré a kisbabák pépes étrendjének fontos részét képezik, mivel jól hat az emésztésre, és megakadályozza a puffadást és a székrekedést.


100 évig élhetünk,

ha követjük a japánok életmódját; 
- minden étkezésnél 80 %-ig lakunk jól
- speciális, egészségörző ételeket eszünk; alacsony zsírtartalmú ételeket esznek, sok gyümölcsöt és tengeri eredetű növényeket, "zöldségeket"  -
- sokat gyalogolunk, (a japánok rendszerint munkába is gyalog mennek)
-  minden évben részt veszünk egészségi állapot-felmérésen.

Forrás: Házipatika


  A legegészségesebb italok

Borsmenta tea
A borsmenta ismert nyugtató, de segíti az emésztést, jó émelygés és puffadás ellen is. A vastagbél működésének egyensúlyához is hozzájárul.
Nyers káposztalé
Lehet, hogy nem a legjobb ízű ital, de kiváló C-vitamin forrás, és sok gyulladáscsökkentő aminosavat tartalmaz. Alkalmas a fekély, rák és más vastagbél-problémák megelőzésére.
Almalé
Igen sok tápanyag van az almában, magas az antioxidáns tartalma, segíti a máj és a vese működését.
Citromos ví z
Egy-egy pohár reggel és lefekvés előtt csodákat művel.
Gyömbértea
Hasonlóan a borsmentához, a gyömbér is enyhe nyugtató hatású, enyhíti a gyomorpanaszokat is
Répalé
Magas az A-vitamin-tartalma, sok benne az antioxidáns és ásványi anyag, elősegíti az emésztést.
Céklalé
Heti néhány alkalommal való fogyasztása jót tesz a májnak, egyensúlyba hozza a koleszterin szintet, és csökkenti a vérnyomást.
Ananászlé
A benne található enzimeknek igen sok előnyös hatásuk van, lebontják a fehérjét, kimossák a belekből a mérgező anyagokat, az ananász sok B1- és C-vitamint is tartalmaz.
Papaja lé
Hatása hasonló az ananászéhoz, segíti az emésztést.
Forrás: Informed

Fényérzékenység
Ha valakinél rendszeresen csalánkiütésre, ekcémára emlékeztető tünetek jelentkeznek miután nap éri a bőrét, feltételezhetően fényérzékeny. Egyre többen jelentkeznek ilyen tünetekkel a bőrgyógyászatokon, egyik gyakran észlelt kórkép az úgynevezett fotokontakt allergia – mondta dr. Wikonkál Norbert, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának docense.
A napkiütés olyan mint a csalánkiütés, általában a mellkason, arcon jelentkezik, a beteg azt tapasztalja hogy miután a nap megsüti piros, viszkető foltok jelennek meg, melyek általában 1-2 nap alatt elmúlnak maguktól.

Pigment betegség esetén, fehér vagy sötét foltok jelennek meg a bőrön.A fehér foltok helyén a bőr “alulpigmentált” lesz, a sötét foltok esetében “túlpigmentált”. Ezt okozhatja gombás fertőzés (napgomba). Érdemes bőrgyógyászhoz fordulni vele. Forrás: Informed


Mikor, mennyit igyunk?

A vízivás idejének pontos meghatározása fontos, nagyon is jelentős - mondja egy szívspecialista.

A vízivás meghatározott időpontokban nagyban befolyásolja a testre kifejtett hatékonyságát :
2 pohár víz felkelést követően segíti a belső szervek aktivitását
1 pohár víz 30 perccel étkezés előtt elősegíti az emésztést
1 pohár víz fürdés előtt segíti a vérnyomás csökkentését.
1 pohár víz lefekvés előtt csökkenti az agyvérzés vagy szívroham kialakulásának a lehetőségét.

Az orvos megalapozott véleménye szerint a lefekvés előtti pohár víz megakadályozza az éjszakai lábgörcsök kialakulását -mert a lábizmoknak vízre van szükségük.


Miben segíti egészségünket az uborka?

• Az uborka segít a szervezet víztartalmának növelésében (rehidrál)
• Véd a hő és a Nap ellen
• Segít a méreganyagok elbontásában
• Pótolja a napi vitaminszükségletet
• Az uborka gazdag nyomelemekben is
• Az uborka segíti az emésztést, a testsúlycsökkentést
• Helyi kezelésben segít szemeink revitalizálásában is
• Javítja a cukorbetegség állapotát
• Jótékonyan hat a gyulladt ínyre és a szájüreget is rendben tartja
• Az uborka kén- és szilíciumtartalma révén hajunk és körmeink egészségére is jótékonyan hat
• Szilíciumtartalma segít az ízületek egészségének fenntartásában
• A húgysavszint csökkentése révén segíti a veseműködést
• Daganatgátló hatást is mutattak ki, egyes vizsgálatokban csökkentette néhány daganat-típus kockázatát

Forrás: egészségkalauz


Miért fontos, hogy helyes testtartással üljünk?

A rossz testtartás csökkentheti az energiát, rontja a vérkeringést és még a depressziót is fokozhatja.

Aki munkáját többnyire ülve végzi, próbálja betartani az alábbiakat a helyes testtartás érdekében;
- A fül legyen a vállakkal egy vonalban
Gyakorolja ezt az íróasztalnál ülve, ne hajtsa előre a fejét.
- Végezzen kisebb hát- és mellkas-gyakorlatokat
- Álljon terpeszben a fal mellé, és emelje föl mindkét karját 90 fokban, majd lassan emelje, illetve engedje le 15-ször.
- Emelje, majd engedje le a vállát, ez a gyakorlat ellazít.
- Ne tegye keresztbe a lábát
A helyes ülésnél mindkét talp teljes felületével a földön van, tehát ne tegye keresztbe a lábát, és ne is nyújtsa ki. Ha ezt kényelmetlennek érzi, tegyen alá valamit, ami megemelheti.
- Húzza hátra és le a lapockáját
Ebben a tartásban a mellkas kiemelkedik, így a vállak nem görnyednek előre.
-Tegyen párnát a dereka alá
 Segít a gerincoszlopnak, és a párna használatával kénytelen lesz helyes testtartásban ülni.
- Keljen fel időnként és mozogjon
Az egész napos ülés a lehető legrosszabb a szervezet számára. Lassul a vérkeringés, elgyengülnek a hasizmok, a csontok is veszítenek sűrűségükből. Az inaktivitás az élettartamot is lerövidíti.

Ha a munkája miatt mást nem is tehet, legalább óránként álljon fel, sétáljon kicsit, és lift helyett lépcsőzzön. A mozgás a munkateljesítményre is jó hatással van.  Forrás: Mashable


Fehér fogak természetesen...
Gondolta volna, hogy a legjobb fogfehérítő a zöld? Igen, ha több zöld színű ételt fogyaszt, no meg persze más zöldségeket is, sokat tehet a fogai elszíneződése ellen.  Az alma, a zeller és a répa természetes módon távolítja el a fogakról a lerakódásokat, más zöldségfélék, mint például a spenót, a brokkoli és a fejes saláta bevonatot képez a fogakon, és ezzel akadályozza meg az elszíneződésüket. Érdekes megállapítás: kiváló fogápoló szer a mazsola. A benne levő fitokemikáliák gátolják bizonyos baktérium elszaporodását, ezzel a fogszuvasodás ellen védenek. A mazsola ezen kívül megakadályozza azt is, hogy a baktériumok a fogakhoz tapadjanak. Ezeken a természetes eszközökön kívül a fogmosást sem szabad elhanyagolni.  Forrás: Informed

Mit tegyünk szemünk védelméért...

Megoszlanak a vélemények, hogy a számítógép használat, ill. a monitor folyamatos nézése milyen hatással van a szemünkre. Vannak olyan vélemények, hogy nem káros, de vannak melyek egyértelműsítik, hogy káros, már el is nevezték: számítógépes-látás szindrómának. Akár melyik tábornak van igaza, az biztos, hogy szemünk épségére vigyáznunk kell, ezért figyeljünk az alábbiakra;
- a székünk magasságát és elhelyezését jól állítsuk be, hogy a képernyőt szemben, szem magasságban nézhessük (kényelmes könyök elhelyezkedéssel
- a képernyő ne tükröződjön vissza! - ha ezt tapasztaljuk szerezzünk be fóliát, ami megakadályozza a tükröződést
- a fények, a megvilágítás jó beállítása  rendkívül fontos
- tartsunk időnként szünetet és szem-tornáztatással  (jobbra, balra, fel, le- nézés) próbáljuk kompenzálni az igénybe vett szemeket
- ha szemszárazságot érzünk, használjunk műkönnyet
- ha túl száraznak érezzük a levegőt, párásítsunk

- szemünknek is nagyon fontos a hidratáltság, tehát ebből a szempontból is fontos, hogy 2-3 liter vizet fogyasszunk naponta.


Miért együnk kajszi barackot?

Összetételénél fogva csökkenti a fáradtságot, segít a koncentrálásban, javítja a hangulatot.  Folsav tartalma a vérképzés és a sejtnövekedés fontos anyaga.  A pantoténsav tartalma fokozza az életerőt és segíti a zsírok lebontását. Erősíti a nyálkahártyákat, a bőrt, hajat, körmöket. Jót tesz a légutak nyálkahártyájának. Csökkenti az asztmás panaszokat is.


Magas vérnyomás csökkentése, étkezéssel

A mediterrán étrendben használt olívaolaj, diófélék és az avokádó telítetlen zsírsavakat tartalmaznak, a spenót, a zeller és a sárgarépa pedig nitritekben és nitrátokban bővelkedik. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy az ilyen étrendnek vérnyomáscsökkentő hatása lehet.


Bőrünk veszélyei - melanóma
Magyarországon évente hozzávetőlegesen 1700-2000 az újonnan felismert melanómás betegek száma. Bár a melanóma időben felismerve gyógyítható, szomorú statisztikai adat, hogy hazánkban éves szinten kb. 400 áldozatot követel a festékes bőrrák.
A melanóma bármely életkorban és bárhol a bőrünkön, ritkán a nyálkahártyákon is kialakulhat. Sötétbarna vagy fekete, gyorsan növekvő folt vagy csomó a leggyakoribb tünet, de festékes anyajegyünk küllemének hirtelen változása (pl. anyajegy körül kialakult gyulladás, vérzés, nedvezés, színének változása) is felhívhatja a figyelmet a kórra. Kezelés nélkül gyorsan terjed, megtámadhatja a nyirokcsomókat és a belső szerveket is, ami nem ritkán halálos kimenetelű lehet. 
A rizikófaktorok csökkentése érdekében érdemes megfogadni az alábbi pár tippet a nyárra, amelyek betartásával aktívan és tudatosan felléphetünk a betegség ellen. 
1. Napsütéses napon délelőtt 11 és délután 4 óra között keressük az árnyékot
2. Erős napsütésben viseljünk széles karimás kalapot nyakunk védelmében, és hosszú ujjú inget, amely a vállat és karokat befedi. Ügyeljünk arra, hogy napszemüvegünk megfelelő fényvédő szűrővel legyen ellátva.
3. Használjunk a napsütés intenzitásának megfelelő faktor erősségű fényvédő krémet (minimum 15+, de 30+ a legbiztonságosabb). Figyeljünk rá, hogy mind az UVA, mind az UVB sugárzás ellen védjen a készítmény és 20 perccel a napozás előtt kenjük magunkra.
4. Vízparton különösen ajánlott a vízálló fényvédő krém használata, amivel minden szabadon lévő bőrfelületet kenjünk be, mivel a víz visszaveri az UV sugarakat. 2-3 óránként ismételjük meg a fényvédőkrém alkalmazását a nagyobb biztonság érdekében.
5. Kerülendő a túlzott napozás és szoláriumozás. A mesterséges forrásból származó UV sugarak ugyanannyira veszélyesek, mint a napból származó sugárzás. Forrás: egészségkalauz

Lelki segítség az egészségügyben

A magyar egészségügyben is felismerték, hogy a lelki támogatás növeli a gyógyítás hatékonyságát. Áprilistól szinte minden osztályon kérhetjük pszichológus segítségét. 
Egy decemberben megjelent rendelet 108 területet sorol fel, ahol a kórházaknak, járóbeteg-ellátást végző intézeteknek kötelező teljes vagy részmunkaidőben klinikai szakpszichológust foglalkoztatniuk idén áprilistól.  A rendelet kidolgozását az tette szükségessé, hogy az orvostudományban az elmúlt 20-30 évben a holisztikus szemlélet végre tényleg nagyobb teret nyert. 

A műköröm veszélyei;

A körmökre használt kozmetikumok közül több készítmény és annak összetevői is allergizálhatnak. Az allergiás tünetek megjelenése a legtöbb esetben a ragasztóanyagban található  metil-metakrilát  jelenlétére vezethető vissza. A tünetek a legtöbb esetben az ujjon, vagy a körömágynál jelentkeznek égő érzés, bőrpír, duzzanat formájában. A kezdetben helyi, kisebb foltokban felbukkanó tünetek gyorsan terjednek, allergiás mechanizmus következtében az erek összehúzódhatnak, ami akár a keringés leállását is okozhatja az ujjakban. Ilyen esetben sürgősen orvoshoz kell fordulni.

Az orvosi vizitre lehetőleg vigyük magunkkal a termék dobozát, amelyen az összetevők listája is megtalálható. Ha műkörmösnél készíttettük a körmöket, akkor kérdezzük meg, hogy milyen anyagot használt, emellett pedig igyekezzünk megszabadulni a problémát okozó anyagoktól: oldószerrel, vagy műkörmös segítségével, a megfelelő eszközökkel javasolt mielőbb eltávolítani a műkörmöket.  Forrás: Házipatika


Vigyázzunk a fehérneművel;

A tanga szabású alsónemű nagyobb teret enged a gombás és bakteriális fertőzéseknek, különösen, ha szűk nadrág alatt hordják.


Herpesz

A herpesz kialakulása és visszatérése – akár a szájon vagy más testtájakon – mindig immunrendszeri gyengeség jele. Ha ennek kezelésre valaki vírusgátlókat használ csak, akkor az okot nem kezelte, és a herpesz hamar kiújulhat. A vitaminok közül több készítmény hatékony kombinációjával viszonylag hamar felerősíthető az immunrendszer, és lecsökkenthető a szervezetből el nem távolítható vírusok ismételt aktiválódása. A kiújuláskor legtöbbször kevesebb és kisebb hólyag tör a felszínre és a gyógyulás is gyorsabb a szokásosnál.

http://www.relaxbolt.hu/immunrendszer_tamogatasa_112


Miért fogyasszunk retket?

Vitamintartalma miatt;  A,- B,- C vitamint, foszfort, káliumot tartalmaz. 

-  A-vitamin a bőr karbantartása miatt fontos, és a látást segíti.

- B-vitamin az anyagcserénél játszik szerepet

- C-vitamin, amiből rendkíül nagy mennyiség található a retekben, az antioxidáns hatása miatt lényeges

- foszfor az idegrendszerre jó hatású

- kálium a vérnyomást tartja kordában. t;


Egyszerű segítség puffadás, hasfájás esetén...

Különösen a nőket kínozza gyakran hasfájás, puffadás, székrekedés vagy irritábilis bél szindróma (IBS). Próbálja ki az alábbiakat, biztos megtalálja köztük, amelyik használ.

- Sétáljon;   Ha fáj a hasa, biztos nem a mozgásra gondol elsősorban, szívesebben lefekszik, ha teheti. De szakemberek szerint egy 10-15 perces élénk ütemű séta csodákat művel.

- Akupresszúra;   A hasfájás gyakori oka a stressz, az akupresszúra során viszont a kellemes érzést kiváltó endorfinok szabadulhatnak fel a szervezetben. Öt percen át finoman nyomva simogassa a hasát körkörösen, négyujjnyi távolságra a köldökétől, az óramutató járásával egyezően.

- Alkalmanként kisebb adagokat fogyasszon ; S ok étel vagy a szokásostól nagyobb mennyiség elfogyasztása is okozhat hasfájást. Ilyenkor nem árt pihentetni a hasát, és egy napon át csak folyadékot – levest, vizet vagy gyümölcslét fogyasztani.

- Segíthetnek a probiotikumok is!   Elsősorban az IBS ellen találták hatásosnak a bifidus-baktériumokat tartalmazó probiotikumokat, a Gastrovitbakt-készítményeket.

- Teázzon;   Egy csésze meleg borsmenta tea segít ellazítani a gyomor izmait, a teában levő olajak pedig az IBS ellen hatnak jótékonyan. Fogyasszon Gyomormeridián teát, melegen. Nagyon jó hatású.


Amikor a fájdalom jelez, - baj van!

Minduntalan halljuk, hogy félévente keressük fel a fogorvosunkat – mégis csak kevesen tesszük meg. A rossz fog azonban magától nem gyógyul meg, sőt, később éppen egy elodázott kontroll miatt lesz szükség valamilyen komolyabb, költségesebb és fájdalmasabb beavatkozásra.

Az elhanyagolt mosoly pedig nem csupán esztétikai vagy önbizalmi kérdés, hiszen kellemetlen tünetek sokaságát okozhatja. Ilyen a teljesség igénye nélkül a 90%-ban szájüregi eredetű rossz lehelet, a tisztátlan arcbőr, a makacs fejfájás, a fáradékonyság, de hosszú távon szív- és érrendszeri problémák vagy vesebetegségek is felléphetnek.


Szív,- és érrendszeri betegségek veszélye...

Korábbi kutatások már bizonyították, hogy a házasság jó hatással van a férfiak egészségére: ritkábban alakul ki náluk szív- és érrendszeri betegség. Egy új kutatás arra volt kíváncsi, hogy a nőkre is ilyen pozitív hatással van-é, ha házasságban vagy tartós párkapcsolatban élnek.
Az adatok elemzése során kiderült, hogy a házasságban, tartós párkapcsolatban élő, illetve a magányos nőknél ugyanakkora volt az esélye annak, hogy szív- és érrendszeri betegség alakul ki. Azonban az egyedülállók esetében 28 százalékkal több volt az esélye annak, hogy a betegségbe bele is halnak, mint a párkapcsolatban élőknek. 


Cukorfogyasztás mennyisége...

A WHO szakértői mintegy kilencezer tanulmány alapján szállították le a napi ajánlott cukormennyiséget maximum öt százalékra az elhízás és a fogromlás elleni küzdelem jegyében. Az öt százalékban, benne kell lennie az elfogyasztott élelmiszerekhez felhasznált cukornak, valamint a méz, a szirupok és gyümölcslevek tartalmazta cukormennyiségnek is, viszont nem számít bele a gyümölcsökben természetes formában jelen lévő cukor.
Tíz évvel ezelőtt mindezt tíz százalékban határozták meg. 
A valóságban a 10 % közelebbi adat, de a csökkentési irányzat a cél! Forrás:Egészségkalauz


Mivel erősíthető a memória?

Omega-3 zsírsavak: A lazachoz hasonló hidegvízi halakban található dokozhexaénsav (DHA) és eikozapentaénsav (EPA) rendkívül fontos az agy fejlődésének és működésének szempontjából, ezen kívül segíthet a depresszió, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, valamint az Alzheimer-kór kezelésében és megelőzésében. Egy 2012-es tanulmány szerint az EPA és a DHA szedése segíthet az időskori kognitív problémák elkerülésében is.
- Kékáfonya és eper: Egy 2011-es tanulmány szerint rendszeres kékáfonya- és eper-fogyasztással két és fél évvel késleltethetjük a kognitív hanyatlás első jeleinek megjelenését.
- Zöld tea: Mágneses rezonancia vizsgálatok szerint a zöldtea-kivonat fogyasztása növelheti a munkamemória működéséért is felelős dorzolaterális prefrontális kéreg aktivitását.
- Magnézium : Egy 2010-es tanulmány szerint a magnézium serkenti az agyműködést a tanulási funkciók, a munkamemória, valamint a rövid és hosszú távú memória javításával, legalábbis patkányok esetében biztosan.
- Kakaó: 2012-es kutatási adatok szerint a közepes és magas koncentrációban flavonoidokat tartalmazó kakaóitalt fogyasztók sokkal kevésbé feszültek, mint azok, akik nem fogyasztanak ilyen termékeket.
- Dió : A dióban és a mediterrán élelmiszerekben található antioxidánsok segíthetnek a kognitív hanyatlás késleltetésében és az Alzheimer-kórhoz hasonló idegrendszeri degeneratív betegségek megelőzésében.


C-vitamin és agyvérzés kapcsolata

Vizsgálatok során megmérték több résztvevő vérének C-vitamin-koncentrációját, hogy kiderítsék, milyen kapcsolat lehet az agyvérzés és a C-vitamin bevitel mennyisége között.  A vizsgált egyének esetében összesen 41 százalékuk vérében átlagos, 45 százalékuknál alacsony volt a C-vitamin szintje, 14 százalékuknál pedig vitaminhiányt állapítottak meg. A stroke-on átesettek vérében általában kevés C-vitamint, az egészséges kontrollcsoportnál normális szintet mértek a kutatók


Cukor-fogyasztás

A cukorfogyasztás nemcsak elhízást okozhat, hanem a daganat kialakulását is segíti, éppen ezért érdemes mérsékelni a finomított szénhidrátok bevitelét. A daganatok növekedéséhez nagy mértékben hozzá járulnak a finomított cukrok, ugyanis azok anyagcseréjét támogatják.


Hajápolás

Hajunk érzékenyel jelzi, ha testi és/vagy lelki problémáink vannak. A stressz, a nem megfelelő táplálkozás, a környezeti ártalmak, a vitamin - és/vagyásványi anyag hiány mind nyomot hagynak hajunk állapotán. Fénytelenné, színtelenné, élettelenné válhat. Olyan hatást kelt, mintha a haj nem élne. A hajhagyma él ugyan, de a hajon  látszik a probléma közvetítése. Fontos, hogy  fejbőrünket, hajunkat megfeleleően ápoljuk, kívül, belül egyaránt.

A Hajápolási menüpontban , több terméket kínálunk a haj ápolására


Savanyú káposzta

A káposzta savanyítva őrzi meg leginkább magas C-vitamin tartalmát. Ez azért nagyon fontos, mert az ételek nagy részénél hő hatására a C-vitamin tönkre megy. Télen különösen lényeges, mert az gyik legolcsóbb C-vitamin forrás...


Céklából készült ital...

segít leküzdeni a náthát és az influenzát. Gyógyhatását, mely nyersen a legnagyobb, a benne található vitaminoknak, ásványi anyagoknak, fitovegyületeknek köszönheti. Gazdag folsavban, C, - és B-vitaminban. Gyümölcscentrifugában kipréselt levét répa- és almalével fogyasztva kitűnő ital. Salátákat nyersen is gazdagíthatjuk vele.


Miért együnk chilit?

Felgyorsítja az anyagccserét, hígitja a vért. Gazdag  béta-karotinban, mely az A-vitamin képződést segíti elő, és küzd a fertőzések ellen. Legújabb vizsgálatok szerint  segíti a prosztatarák megelőzését.


Szőlőmag kivonat

A szőlőmag-kivonat az egyik legerősebb antioxidáns, amit ismerünk. Az OPC simává és rugalmassá teszi a bőrt. A szőlőmagkivonat hatóanyagai védik a bőrsejteket a szabad gyököktől és ezzel az öregedéstől. Az OPC különlegessége abban rejlik, hogy antioxidatív hatása 20-szor nagyobb, mint az E-vitaminé, és 50-szer hatékonyabb, mint a híres C-vitamin. Az OPC azonban sokkal többet is tud ennél: megjavítja az instabillá vált kollagént.Ezen kívül még számtalan jótékony hatása ismert.. L: Szőlőmagolaj , szőlőmagőrlemény


Sav-bázis egyensúly

A "modern" táplálkozási szokások a szervezet elsavasodását okozzák. Az elsavasodás számos betegség okozója (pl. narancsbőr, reuma, asztma, elhízás, csontritkulás, hajhullás, élősködők,gombák). Szervezetünk e folyamatok ellen úgy védekezik, hogy a savakat ásványi anyagokkal semlegesíti és a keletkezett sókat elraktározza. Tehát ez a folyamat is a szervezet számára felhasználható mikroelemek szintjét csökkenti.


E-vitamin hatás

A legújabb vizsgálatok szerint, nagy adag E-vitamin napi szedése lassíthatja az Alzheimer-kór tüneteinek súlyosbodását - derült ki egy amerikai tanulmányból.

A kutatás résztvevői az E-vitamin ajánlott napi beviteli mennyiségénél sokkal többet - körülbelül 1,3 milligrammot - szedtek, ami  kutatási vizsgálatok  szerint egyes embereknek ártalmas is lehet, ezért felhívta a figyelmet arra, hogy étrend-kiegészítők szedése előtt nagyon fontos kikérni az orvos tanácsát


. A rozmaring hatása a szemre

Egy tudományos tanulmány megállapítja, hogy a rozmaring egy vegyülete elősegíti a szem egészségének fenntartását és véd az esetleges időskori makula degeneráció ellen.

Az “Investigative Ophthalmology & Visual Science” című lapban megjelent tanulmány szerint a Sanford-Burnham Orvosi Kutatóintézet által vezetett kutatócsoport Stuart A. Lipton, MD, Ph.D. vezetésében felfedezte, hogy a karnozinsav: ami a rozmaring egyik összetevője, véd a retina degenerációjától és a retinát érő toxikus hatásoktól.

Időskori makula degeneráció a leggyakoribb szembetegség a világon.  50 év felett jelentkezik általában. Az “American Health Foundation” definíciója szerint: a makula degeneráció a retina központi területének romlását okozza, ahol holt területek, homályos foltok vagy torz látás keletkezik.

A makula degeneráció kiváltó oka nem ismert, de a kockázati tényezők közé tartozik a dohányzás, a napozás, a magas vérnyomás és az elhízás. A legtöbb esetben genetikai hajlamra is visszavezethető.

Egyes korábbi vizsgálatok arra utaltak, hogy a betegség lelassítható antioxidánsokkal, tehát a szabad gyökök elleni küzdelemmel. Ez az, ahol a rozmaring bejön a képbe. Forrás:Naturahirek.hu


Nyolc hasznos növény...

Bambusz ( bambusa vulgaris)

A bambusz már az ókori keleti népeknél is fontos szerepet töltött be, de Kínában és Japánban a kertek fő növény fajtája. Ez a növény csodás energiával rendelkezik, amely állatra és emberre egyaránt hatással van. A rezgési energiája könnyed és igen magas ezért nagymértékben növeli a kreativitásunkat és a fogékonyságunkat.

Zöldike (chlorophytum comosum)

A zöldike megköti a levegőben a káros anyagokat, valamint tiszta oxigénnel tölti fel a helyiséget. A negatív energiákat pozitívra cseréli, kitűnő energiaforrás lehet irodában, lakásban.

Borostyán (hedera helix )

A borostyán szinte folyamatosan energiát közvetít, és a gondozása is nagyon egyszerű. A borostyán egy olyan energia dús növény, amely segít kilábalni a nehéz helyzetből is.

Közönséges lepkekosbor ( oncidium papillio)

Az orchideák leginkább a hölgyek körébe arat nagy sikert. A lepke kosbor orchidea energiája erősíti az önbizalmunkat, segít érvényesülni, és a párkapcsolatban is segítségünkre lehet.

Citrom és narancsfa:

A citrus és narancsfák a lakásban, a kertben és teraszon is szétszórják jótékony energiájukat.

A citromfáról rögtön a napfény a tengerpart és a mediterrán életstílus jut az eszünkbe, így hamar átalakítja a negatív energiákat pozitívvá.

Dracena fajták:

A dracena rezgései nagyon kellemes hatással vannak az emberekre, szinte oltja magából a pozitív energiát, amelyek főként a káros kémia anyagokat semlegesítik.

Szobapáfrány ( nephrolepis )

A páfrány, mint egy szűrő úgy hat ránk, főleg irodákba és munkahelyre ajánljuk, ahol szellemi munkát végzünk. Oxigént juttat a levegőbe és közömbösíti a dohányfüstöt és légszennyezést.

Törperózsa:

A törpe vagy más néven mini rózsát a legmagasabb rezgésű növények közé sorolják. Állatokra és emberekre egyaránt hat, az alkotó tevékenységre és a szeretetre lesz pozitív hatása.


A jód szerepe...

A jód szerepe a pajzsmirigy egészséges működésében

A jód egy nélkülözhetetlen elem a pajzsmirigy egészséges működéséhez. Annak érdekében, hogy el tudja látni fontos feladatait (anyagcsere szabályozás, méregtelenítés, stb.) megfelelő mennyiségű jódot kell bevinnünk szervezetünkbe.  

A jód hiánya az alábbi tüneteket okozhatja:

-    duzzadt pajzsmirigyek
-    fáradtság
-    meggyengült immunrendszer
-    anyagcserezavarok
-    hízás
-    idegesség, depresszió.


Amit a sóról tudni érdemes

Asztali só néven forgalomban lévő termék  97,5%-a nátrium-klorid (NaCl), amit szervezetünk nem képes tökéletesen megemészteni, így az gyulladásokat és más krónikus betegségeket okozhat szervezetünkben.

Ezzel szemben a Himalája kristály só kiváló alternatívája az asztali sónak, emberi fogyasztásra tökéletesen alkalmas. A valódi Himalája só több millió éve „pihen” a méreganyagoktól és szennyeződésektől elzárva, ellentétben az óceánokban található sóval. És ami a legjobb, a Himalája só 84 természetes ásványi anyagot tartalmaz, azokat, amelyek természetes formában megtalálhatók testünkben is.

A Himalája só jódban gazdag, így hozzájárul a pajzsmirigy egészséges működéséhez.


Aloe vera gyógyhatásai

Az Aloe verát sokan varázsnövénynek tartják a számos jótékony, gyógyító hatásának köszönhetően. Az Aloe vera levele A, B1, B2, B6, B12, C és E-vitamint, folsavat és niacint tartalmazó zselével van tele. A növény leve ezen kívül olyan ásványokat is tartalmaz, mint a réz, a vas, a nátrium, a kalcium, a cink, a kálium, a króm, a magnézium és a mangán. Ezek a tápanyagok rendkívüli hatással vannak az egészségre – külső és belső alkalmazás esetén egyaránt;

- immunrendszer erősítő

- szabályozza a testsúlyt és az energia-szintet

- gyógyítja az ínybetegségeket

- véget vet a székrekedésnek

- stabilizálja a cukorszintet

- javítja a bőr állapotát

- csökkenti a szívroham kockázatát

- csillapítja a gyulladásokat

- csökkenti a kolesztertin-szintet

-  gyógyítja az aknés bőrt.


Miért jó étel a sóska?

- C-vitaminban gazdag

- ásványi só tartalom kiváló

- foszfort, vasat tartalmaz

- flavonoidokban gazdag

- immunrendszer erősítő

- természetes vízhajtó

- vértisztító hatású

- élénkítő hatása van

- nyákoldó


Miért fogyasszunk banánt?

- segíti a szem megfelelő működését

- csökkenti a magas vérnyomást

- véd a gyomorfekély ellen

- védi a csontozatot

- kiváló szélkrekedés és hasmenés ellen

- csökkenti a veserák kockázatát.


Miért együnk almát?

- csökkenti a koleszterin szintet

- csökkenti a tüdőrák kockázatát

- csökkenti a végbélrák kockázatát

- csökkenti a prosztatarák kockázatát

- csökkenti a túlsúly kialakulását

- véd a demonencia (szellemi hanyatlás) ellen


A kapor jótékony hatásai

- szívkoszorúér tágító

- csökkenti a magas vérnyomást

- szélhajtó, nyugtató

- féregtelenítő

- lassítja a szívritmust

- pusztítja a candidát

- serkenti a légzést

- értágító

- étvágyfokozó

- javítja az emésztést

- csuklás ellen

- serketi az agyműködést

- gátolja a ferőzéseket

- szemgyulladásra.


  Kellemes ital készítése...

befőttes üvegbe citromot karikázunk, majd ráöntjük a mézet, betesszük a hűtőbe, és várunk három napot. Esetleg néhány szelet gyömbérrel is feldobhatjuk. Pár nap után a citrom kezd feloldódni a mézben, és az egész kicsit lekvárszerűvé válik.

Ha egy forró italra vágyunk, akkor innentől elég egy jó nagy teáskanálnyi szirupot forró vízzel leönteni, és máris kész a teánk. 


A sütőtökről...

A sütőtökben található élelmi rostok hatékonyan, de kíméletesen mossák át a beleket, így megszabadítanak a lerakódott salakanyagoktól, könnyebbé teszik az egész emésztést, ez által pedig gyorsabbá és hatékonyabbá az anyagcserét. 

A sütőtök emellett a máj működésének is jót tesz, így a méregtelenítő zöldségek között tartjuk számon. Gazdag C-vitaminban, ami fontos a szervezet természetes zsíranyagcseréjének szempontjából, de sok benne a magnézium, a cink és a kalcium is, amelyek szintén szerepet játszanak az anyagcserében, ráadásul segítenek, hogy a diéta ideje alatt is kiegyensúlyozott maradj. Ha pedig ez sem lenne elég, mézédes íze ellenére a sütőtöknek kifejezetten alacsony a kalóriatartalma, ellenben laktató, így a fogyókúra alatt is bűn nélkül nassolhatod, amikor valami édességre vágysz, vagy csak rád tör a farkaséhség.


Miért fogyasszunk sok diót?

A dió az egyik legegészségesebb olajos gyümölcs a világon! Rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, és egészséges zsírokban is gazdag, ezért számos előny származik belőle.
A táplálkozási szakértők is nagy előszeretettel ajánlják a fogyasztását, ételekben vagy kóstolónak egyaránt. De miért is jó diót ennünk?
1. Serkenti a memóriát
A dió lecitint tartalmaz, olyan összetevőt, mely serkenti a memóriát – jobban fogsz visszaemlékezni dolgokra, és a részletek is könnyebben beugranak majd. Tanulás vagy megerőltető munka esetén kimondottan hasznos diót ropogtatni.
2. Segít az alvásban
Semmi sem zavaróbb, mint álmatlan éjszaka után fárasztó napra ébredni. A dióban levő melatonin segít ellazulni és pihenni, így éjjel zavartalanul alhatsz.
3. Megelőzik a depressziót
Ha rendszeresen diót fogyasztasz, kizárod a lehetőségét a szellemi legyengülésnek. A dióban sok a zsírsav, ami megnyugtatja a szervezetet és az elmét.
4. Erősíti és regenerálja a hajat
A dió a haj szépségének a szövetségese. Ha rendszeresen fogyasztod, garantálod a szervezetednek és hajadnak a két legfontosabb ásványt, a vasat és a cinket, amitől megerősödik a hajszálak szerkezete és gyökereik. A dióban továbbá E-vitamin is van, amitől a hajad fénylő és egészséges lesz.
5. Megelőzik a szív-érrendszeri bántalmakat
A dió fogyasztása által kizárhatók a szív-érrendszeri panaszok, hála a benne rejlő omega-3 zsírsavnak, amely csökkenti a vérben lévő rossz koleszterint, és meggátolja az artériák eldugulását. Mindemellett a dió javítja a vérkeringést.
6. Meggátolja a bőr öregedését
A nap sugarai, a szabadgyökök, a nedvesség, a száraz levegő, hideg – ezek a tényezők mind hozzájárulnak a bőr korai öregedéséhez. Azonban ha egy marék dióbelet elfogyasztunk naponta, mindezt megállíthatjuk, vélik a szakértők. A dióban ugyanis sok az antioxidáns, ami harcol a káros tényezők ellen megóvva a sejteket és növelve azok élettartamát.
7. Megelőzik a rákot
Szintén az antioxidánsok számlájára írható, hogy a dió gyógyszer a rák ellen. Jótékony összetevőjüknek köszönhetően segítik a szervezetet a regenerálódásban, megelőzik a sejtelváltozást és a kóros tumorok kialakulását.
8. Segít a fogyásban

A dió növényi rostban és fehérjében gazdag, ami által tovább érezzük jóllakottnak magunkat, éhségünket pedig könnyen csillapíthatjuk. A diót ajánlott mindenféle karcsúsító diétába bevonni, mivel sikeresen helyettesíti a szóját és a húst.


Természetes antibiotikumok;

Fertőzésekre és gyulladásokra a természet számos alternatívát kínál. Megfázás és nátha esetén a tünetek enyhítésére több féle házi szer alkalmazható.

Ilyenek;

- A hagymafélék
A vöröshagymát és a fokhagymát évezredek óta használják a népgyógyászatban. A hagymafélékben rengeteg antioxidáns található, amelynek segítségével a szervezetben képes elpusztítani a baktériumokat és vírusokat, valamint az immunrendszert is erősíti, megfázás esetén pedig szinte elengedhetetlen használatuk.
- Hagymaszirup készítése:
Egy felaprított hagymát 3 evőkanál mézzel és egy dl vízzel összekeverünk, majd felforralunk, végül pedig átpaszírozuk. Erősebb a hatás, ha egy teáskanál friss tormát vagy kakukkfüvet is teszünk bele.
A hatóanyagokat alkohollal is kivonhatjuk a gerezdekből. A hagymát vágjuk apróra, és öntsük fel fél deciliter 70%-os alkohollal. Egy hétig hagyjuk állni, öntsük le róla a levet, és passzírozzuk át. Naponta 4 teáskanálnyi mennyiség ajánlott.
- Gyömbér
A gyömbér erős gyulladáscsökkentő. A fájó torok ellenszere lehet a felforralt vízhez kevert gyömbér és méz. Ha szegfűszeget is teszünk a keverékbe, akkor hatékony köhögéscsillapítót kapunk.
Inhaláláshoz egy liter forró vízhez adjunk egy-két teáskanálnyi friss, reszelt gyömbért és néhány csepp eukaliptusz olajat. Az eukaliptusz olaját a köhögés és orrdugulás ellen vethetjük be, kakukkfűolajjal, borsmentával, bazsalikom- és cédrusolajjal is kombinálhatjuk.  
- Mustár
A mustárt gyulladáscsökkentőként is használják, jó hatású asztma ellen és ízületi gyulladások esetén. Torokfájás-csillapításra keverjünk össze ½ teáskanál mustárt citromlével, mézzel és ½ pohár vízzel.
- Méz
A méz számos kórokozóval felveszi a harcot a benne található értékes anyagoknak köszönhetően. Méhpempővel együtt fizikai fáradtság, álmatlanság vagy székrekedés ellen is hatékony lehet.
 Forrás:Impulzer


A tüdőrákról...

A tüdőrák évente körülbelül 1,5 millió ember halálát okozza világszerte – többét, mint a mell-, a bél-, a hasnyálmirigy- és a prosztatarák együttvéve.
A tüdőrák jelenleg Magyarországon a férfiak esetében az első helyet fogalja, a nők esetében pedig a harmadikat a leggyakoribb halálokokat tekintve.
Köztudott, hogy előidézője első sorban a dohányzás.De  minden szennyezés, mely a tüdőbe jut, roncsolja a tüdő öntisztító képességét, melyet nagy felülettel rendelkező léghólyagocskák biztosítanak számunkra.
A tünetek viszonylag későn jelentkeznek.
És attól függnek, hogy a daganat a tüdő mely részében helyezkedik, mely egyéb szervhez van közel.
De azért vannak olyan általános tünetek, melyek hosszantartó fennállása esetén célszerű orvoshoz fordulni:
- Tüdő körüli fájdalom
- Nehézlégzés
- Folyamatos, váladék nélküli köhögés
- Ismétlődő hörghurut és tüdőgyulladás, melyekből aztán egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen és lassan gyógyulsz ki
- Étvágy csökkenés, testsúlyvesztés, fáradság, így együttesen
- Esetleg az arc, vagy a nyak megduzzadása – ez leginkább a hörgőrákra jellemző
- Véres köpet, véres felköhögés

Rákellenes táplálékok 
Alma 
Szilva 
Brokkoli 
Zöld tea 
Kékszőlő 
Olajbogyó 
Fokhagyma 
Shiitake gomba


Fogaink védelmébe;

1. Nem a cukor az egyetlen ellensége fogainknak, a savas, alacsony pH-értékű ételek – savanyúcukor, üdítők, gyümölcslevek – kikezdik a fogzománcot. A legkárosabb a savanyú és ragacsos édesség.

A kisgyermekek fogzománca különösen érzékeny még, nekik nem lenne szabad cukorkát rágni és üdítőket inni. A xylitol-tartalmú rágógumi viszont előnyös, és a fogszuvasodás ellen is véd.

2. A fogzománc igen kemény, de könnyen törik

A fogzománc ellensége még a fagylalt, a pattogatott kukorica és az ajak-, illetve nyelvpiercingek. Különösen vigyázzon a kukoricával, akinek fogtömése van. A piercing környékén elszaporodhatnak a baktériumok, ráadásul ki is csorbulhat a fog. Ne használjuk a fogunkat üvegnyitásra, vagy diótörésre.

3. Nem mindenkinek nő ki az összes foga

Gyakori, hogy a bölcsességfog nem nő ki, de előfordulhat az is, hogy az oldalsó metszőfogak hiányoznak. Az erre való hajlam öröklődik.
A foghiány leggyakoribb oka azonban a fogínybetegség és a fogszuvasodás.

4. A túl sok fluor árt a fogaknak

Tudjuk, hogy a fluor szükséges az egészséges fogakhoz. Azoknál a gyerekeknél azonban, akiknek 8 éves kora előtt túl sok fluor kerül a szervezetükbe (akár a lenyelt fogkrémtől, akár a fluortabletta túladagolása miatt), fluorózis alakulhat ki. Ez eleinte fehér foltokkal jelentkezik a fog felszínén, később megbarnul, és a fogak törékenyek lesznek.

Ügyeljünk arra, hogy a kisgyermek ne nyelje le a fogkrémet, vagy ha nem tudjuk állandóan ellenőrizni, inkább ne kapjon fluoros fogkémet addig, amíg meg nem tanulja helyesen alkalmazni.

5. A fogszabályzó is szuvasodást okozhat

Különös gonddal mosson fogat az, aki fogszabályzót visel, mert a sín körül lerakódott ételmaradék, baktériumok és sav kikezdhetik a fogzománcot, fogszuvasodás, vagy legalábbis a fogzománc ásványi anyag tartalmának csökkenése következhet be.

Forrás:WebMD


Hajpakolás házilag

Olívaolaj, egy kocka élesztő, tojássárgája. Külön-külön is valódi csodaszernek számítanak a hajápolás területén, együtt pedig valódi energiabomba a lestrapált hajnak!

Az élesztő tele van B-vitaminnal, ami nem csupán a töredezett hajvégekre gyógyír, fejbőrbe masszírozva a hajnövekedést is serkentheted! A tojás és az olívaolaj egészséges fényt kölcsönöz, puhává és selymessé varázsolja a száraz hajat.

Ha belsőleg is alkalmaznád, akkor inkább a Sörélesztő tablettá t ajánljuk, ezzel megerősítheted körmeidet is, energiát ad, és a hajhullásnak is megálljt parancsolhatsz.


A citromnak

számtalan jótékony tulajdonsága van;

- támogatja az immunrendszert

- salaktalanító hatása van

- elősegíti az emésztést

- gyulladáscsökkentő hatással bír

- kálium-forrás

- virusos fertőzések legyőzésében kiváló hatású

- frissíti a leheletet

- testsúlycsökkentő hatása van

- kiváló C-vitamin forrás

- bőrtisztító tulajdonsága van

- étvágy-javító.


Amit a kaporról érdemes tudni...

A kapor gyomor-panaszok elleni hagyományos szer, a népi gyógyászat régóta alkalmazza. A kapor mag nyugtatólag hat az emlsztőrendszerre, enyhíti a gyomor - és bélgörcsöket, csillapítja a  gázképződést. Alkalmazható teaként, öblögető folyadékként, szájszag ellen, és kivonata is hasznos.


Double Helix Water hatása  

A neves The Lancet Oncology orvosi folyóiratban ismertetett tanulmányban 35 prosztatarákos férfit vizsgáltak meg, majd kétfelé osztották őket. Az első 10 fős csapat esetében változtattak az életmódjukon: vegetáriánus étrendre váltottak, tartották magukat az előírt mozgásmennyiséghez, illetve a stresszoldó gyakorlatokat végeztek.

 A vizsgálat kimutatta, hogy sejtjeik 10%-al fiatalodtak 5 év alatt, míg a kutatásban résztvevő másik 25 személynél, akitől nem kértek életmódváltást, a sejtek három százalékkal öregedtek a vizsgálat időtartama során. Forrás: Naturhirek


C-vitamin-ról 

a szakirodalom azt tartotta, hogy többlet szedése vesekő kialakulásához vezethet. A Naturhirek.hu oldalán megjelent új információ szerint éppen az ellentettje igaz. A C-vitamin csökkenti a vesekő képződés kockázatát. Hogy mikor és hogyan került be a  C-vitaminről szóló dokumentumokba  a téves állítás, nem tudható. Oka egy tévedésen, figyelmetlenségen alapulhat.

Szedjük hát bátran a C-vitamint, mert nagy szüksége van a szervezetnek rá; kínálatunk a Vitaminok, ásványi .. . menüpontban találhatók


  A kömény gyógyhatásai

A köménymag hasznos gyomor, - és bélpanaszok esetén. Illóolaja oldja az emésztőcsatorna izmának görcseit, elősegíti az epe-termelést. Megszünteti a puffadást. Erősítő szerként is hasznos, nyugtatja az idegeket, energiát és életerőt ad. Használható kellemetlen szájszag ellen. Néhány magot sok nyállal elrágva, a benne lévő illóolaj hatására friss illatot kölcsönöz.


Megelőzhető volna...

Magyarországon évente mintegy félezer nő hal meg méhnyakrák következtében. Ez a viszonylag kis szám is rettenetes, hiszen egy közepes magyar falu teljes női lakosságát tenné ki. Ugyanakkor ne felejtsük: egyetlen haláleset is sok, ha elkerülhető lenne. Már pedig elkerülhető lenne, mert az időben kiszűrt betegség nagyon jó eséllyel gyógyítható. Ha nőgyógyászati panasz merül fel szükséges a haladéktalan orvosi vizsgálat.

Mik a méhnyakrák rizikótényezői;

- a korán kezdett szexuális élet, - statisztikák szerint 14-15 éves kor!

- a dohányzás, mert a keringési elégtelenség gyengíti a HPV fertőzésre adott immunválaszt

-  hormontabletták tartós szedése

-  szexszuális higiénia


Veszélyes baktériumok munkaeszközeinken

A Which című független brit fogyasztóvédelmi magazin mikrobiológiai kutatása során 30 érintőképernyős telefonról, 30 tabletről és 30 számítógép-billentyűzetről vettek mintát. Volt olyan iPad, melynek mintájában 600 staphylococcus aureus baktériumot találtak, ez a mikroba az ételmérgezések leggyakoribb okozója. 

Ugyanezzel a módszerrel az irodai vécéülőkéről vett mintán csak 20, okostelefonról 140, a legkoszosabb billentyűzetről 480 darabot lehetett megszámolni - idézi a The Daily Telegraph online kiadása a tanulmányt. 

A Which szerint a szennyezést a mai kapkodó életmód okozza.

A készülékeket antibakteriális törlőkendővel szükséges tisztán tartani, a billentyűzeteket pedig meg kell fordítani, hogy kiessenek a régi ételmaradékok és a por. 

Az enterobaktériumokból 15 ezret találtak egyetlen táblagépen, négy okostelefonon és öt billentyűzeten. Ugyanekkor a tipikus vécéülőkén és a vécéöblítő fogantyúján kevesebb mint tízet. Szerencsére egyetlen kóli- és szalmonella-baktérium sem volt egyik mintában sem.


  Új gyógyszer-szabályok

léptek életbe szeptember 1-től. Egyes gyógyszerekhez mellékelt használati utasításokat fekete háromszöggel látják el.. Ez a megkülönböztető jelzés arra utal, hogy hosszabb távú fogyasztás esetén mellékhatás jöhet létre. Az ilyen gyógyszereket fogyasztók fokozottabban figyeljenek esetleges  változásokra.


A szőlő dicsérete...

A szőlő igazi energiabomba, ami gazdag ásványi anyagokban és gyümölcssavakban, így támogatja a szervezet harmonikus működését. Gondoskodik a megfelelő vitaminbevitelről, védi a szívet és a keringési rendszert, és a benne található rostanyagok elősegíthetik az egészséges emésztést. Ezen kívül a szőlőben olyan zsír, fehérje és (szőlőcukor formájában) szénhidrát található, amit a szervezet közvetlenül energiává alakít át, ráadásul nem tartalmaz koleszterint.

A nők gyakori problémája a nyirokkeringés rendellenes működése következtében kialakuló vízvisszatartás, amely elsősorban a feldagadó végtagokban, a szemek alatti táskákban jelentkezik. Ilyenkor a keringési rendszer szívja magába a szövetek  között felgyülemlett folyadékmennyiséget. A fokozott vízvisszatartás hormonális okokra, a sóban gazdag étrendre és a mozgáshiányra vezethető vissza. Ennek hatására a bőrszövetek tömörré válnak, a test elnehezedik. A szőlő kiváló ellenszere a vízvisszatartásnak a szőlős készítmények bemasszírozásával felgyorsul a nyirokkeringés, csökken a szövetekben található fölösleges vízmennyiség, és eltávoznak a szervezetből a méreganyagok.
Hatásos húgysavlerakódás, köszvény, érelmeszesedés és túlsúly ellen.
 
Segít emésztési problémák esetén, mivel vírusellenes hatóanyagú csersavat tartalmaz, amit az emésztőrendszer közvetlenül használ fel.
Csökkenti a fogkőképződést és a fogínygyulladást, mivel a szőlő elpusztítja a baktériumokat.
A méregtelenítés jótékony hatásaként a bőr is megtisztul.
A test és a lélekújjászületik: dinamikusabbá válunk, fellélegzünk.
A fáradtság, az idegesség és az ingerlékenység feloldódik, sokkal békésebbek, elfogadóbbak leszünk.
Érzékszerveink élesednek: elsősorban a szaglás és az ízlelés, de sokszor a látás és a hallás is tisztábbá válik a szőlő hatására. Forrás:Elixir



Kis mértékben osvosság...

Kis mértékben orvosság, nagy mértékben méreg - hangzik az alkoholról szóló jól ismert népi bölcsesség. Nos, az Egészségügyi Világszervezet 2013-as helyzetjelentése szerint e tekintetben Európa - azon belül Magyarország- inkább a nagyobb mértéket helyezi előnybe.
A világ átlagos szeszfogyasztásához képest ugyanis Európában kétszer annyi alkohol fogy, hazánk pedig első helyen áll a kontinensen az alkoholfogyasztás okozta rákos megbetegedések számát illetően.


"Őt tibeti"  jógagyakorlat - A fiatalság forrása

Csak 8 perc! Az öt féle gyakorlat minden szervünkre hatást gyakorol...

A nevetés pozitív hatása

Tudott róla, hogy a nevetésnek is van világnapja? Május első vasárnapján, anyáknapjával egy napon kapott, immár 15 éve a nevetés is világnapot. Miért fontos ez? Megállapított tény, hogy a nevetésnek az emberi szervezetre jótékony hatása van. Ez a nap a nevetés fontosságára, egészségmegőrző szerepére, a vidámságra és a pozitív érzelmekre hívják fel a figyelmet. A gyerekek még naponta 400-szor kacagnak, a felnőttek nagyjából hússzor.

Megfigyelési időszak eredményei  alapjána kutatók megállapították, hogy cukorbetegek esetében a pozitív érzelmek, mint a nevetés, vidámság nagyban hozzájárulhat a stressz és a gyulladások csökkenéséhez, illetve a „jó” koleszterin szintjének az emeléséhez. Ezáltal csökkenthető a betegséggel járó keringési problémák mértéke.

Minden betegségre elmondható, hogy a nevetés, a pozitív álláspont gyógyító hatása kimutatott.

Egyértelmű a nevetés egészségőrző hatása.


Réz a szervezetben

Az emberi szervezeten belül a szemben, májban, izomban és az agyban fordul elő elsődlegesen réz. A vérképzéshez és az idegrendszer zavartalan működéséhez szükséges. Hiányában a vas sem tudja elvégezni feladatát. Étkezés során hüvelyesekbők, májból juthat hozzá a szervezet. Ezen kívül réztartalmú textiliákból, mert a réz a bőrön keresztül fel tud szívódni.


Nyaki fájdalom

Erős  nyaki  fájdalom és/vagy szédülés esetén naponta két alkalaommal dörzsöljük be a tarkót mentaolajjal. Ez a módszer gyors enyhűlést hoz. A magas mentoltartalom élénkíti az izmokat, serkenti a vérkeringést.

Esszenciális olaj/balzsam

Ami még segíthet:

- progresszív izomlazítás: fejünket lassan fordítsuk jobbra és tartsuk 7 mp-ig, majd balra és ugyancsak tartsuk ebbe a helyzetbe 7 mp-ig. Majd karunkat is emeljük és tartsuk magasba (jobb, majd bal karunkat) 7 mp-ig. Többször ismételjük meg a gyakorlatot.

- izometrikus gyakorlat: összekulcsolt kezünket tegyük a fejünk mögé, és 5 mp-en keresztül tartsuk tenyerünket a fejünkhöz nyomva. Kb. ötször ismételjük meg.

Jótékony hatású lehet a tarkó meleg borogatása, mert a hő javítja a vérkeringést. Súlyos gyulladás esetén a meleg kezelés nem alkalmazhatő!


Az írás gyógyító ereje

Közismert, hogy ha valaki a problémáiról, nehézségeiről beszél, azzal csökkenti a trauma okozta érzelmi fájdalmat, ám egy legújabb kutatás szerint az érzések írásba foglalása a lelkiek mellett a testi sebek gyógyulását is felgyorsíthatja.


Pollen - allergia

A parlagfű pollenszemeit az idén július elejétől már az állomások többségénél regisztrálták az Aerobiológiai Hálózat adatai alapján. A száraz, meleg júliusi időjárás következtében a hónap végére a parlagfű pollenkoncentrációja szórványosan, egy-egy napon elérte a tüneteket okozó koncentrációt is. Az időjáráselőrejelzés alapján augusztus elején hasonlóan meleg, száraz idő várható, így augusztus közepére országszerte tüneteket okozhat a parlagfű virágpora. A szezon tetőzése az előző évek tapasztalatai alapján augusztus utolsó, illetve szeptember első hetében várható.


Éjszakai lábgörcs

Az éjszakai lábgörcs széles körben elterjedt jelenség, a felnőttek 60 százaléka megtapasztalta már a hirtelen fellépő kínzó lábfájást. Pontos magyarázat egyelőre nincs rá, hogy mi áll a hátterében, ám kis odafigyeléssel lehet csökkenteni előfordulásának gyakoriságát.

Az American Family Physician című szaklap cikke szerint az éjszakai lábgörcsöt többnyire egy háttérben meghúzódó egészségügyi probléma, például ízületi gyulladás vagy perifériás érbetegség okozza, de akár gyógyszerek mellékhatásaként is jelentkezhet, sőt a kálcium-magnézium hiányát is szokták említeni, mint előídéző tényezőt.  

Kivizsgálása nem egyszerű, az orvosok általában kizárásos alapon közelítenek a probléma gyökeréhez: először a legsúlyosabb betegségeket próbálják vizsgálatokkal kizárni, és csak a lehetséges többi ok kiszűrése után lehet biztonsággal kijelenteni, hogy ártalmatlan éjszakai lábgörcsről van szó, vagy valamilyen betegség áll a háttérben.


Céklalé hatása...

Egy pohár céklalé (2,5 - 3 dl)  10 higganymilliméterrel csökkenti a vérnyomást.

A lecsökkent vérnyomás több órán keresztül alacsony marad, sőt a hatása még másnap is érezhető. A zöldséegek a gyökérzetükön keresztül szívják magukba a nitrátot.


Vesekő kockázat...

A legtöbb vesekő kalcium-oxalátból áll.  A valódi bűnös azonban nem a kalcium, hanem az oxalát. és ellentmondásosnak tűnik, hogy épp az étrendi kalcium csökkenti a kockázatot. Ehhez a vegyülethez, mely gyümölcsökben, zöldségfélékben, dióban és csokoládéban található, kapcsolódik a kalcium. 

Sok beteg nem tud erről, ezért a vesekőtől való félelmében nem fogyaszt elegendő kalciumot, így valójában fokozza a kockázatot. A túlzásoktól is óva intenek a szakemberek, az ajánlott napi mennyiség 1000-1200 milligramm .


Miért együnk meggyet?

Számtalan jótékony tulajdonsága miatt! Rengeteg A-vitamint (1000 NE). B1-vitamint (0,05 mg), B2-vitamint (0,06 mg), C-vitamint 10 mg-ot tartalmaz. A fémek közül gazdag vasban, kalciumban (22 mg) és magnéziumban. Található benne továbbá 19 mg foszfor. Sok gyümölccsel ellentétben frissen fogyasztva sem puffaszt, sőt inkább enyhíti az ilyen panaszokat. A gyümölcs leve segít emésztési zavaroknál, enyhíti a hasmenéses panaszokat, serkenti az anyagcserét, jótékony. májfunkció-zavarok esetében, vérszegénység ellen. Gyümölcse gyulladásgátló hatású, enyhíti a hörgők gyulladását.


Nyelvtérkép

Hallott már arról, hogy nyeldiagnosztika is létezik? Régóta alkalmazzák, ugyanis minden szervnek megvan a meghatározott területe a nyelvünkön. A nyelven látható elváltozások az elhelyezkedésnek megfelelően utal arra, mely belsőszervvünkkel lehet valami egészségi probléma.


A műkörömről...

A legjellemzőbb tünet az elvékonyodó körömfelület,  ami fokozott érzékenységet válthat ki. A zselélakk nem csupán a bőrrre jelenthet veszélyt, hanem a körömre is. Egyfelől az acetonos áztatás, másfelől maga géllakk sem tesz jót a körömnek - alatta ugyanis elvékonyodhat és töredezetté válhat a köröm. Sőt, a folyamatos vegyszeres-anyag használat miatt a bőrrák kialakulása sem zárható ki. Forrás:Femina


Milyen tünetek esetén gondoljunk érszűkületre?

Láb-fájdalom: a legjellemzőbb tünet. Terhelésre - pl. gyaloglás, lépcsőzés - jelentkező feszítő vagy görcsös lábikra vagy combtájéki fájdalom, mely pihenésre múlik.
Hideg végtagok:  az elégtelen kiskeringésre utaló jel lehet a kezek, lábfejek hűvössége.
Töredezett körmök: elégtelen kisérkeringés gyakori tünet 
Végtagi fekély: Mind a lábakon mind a kezeken nem vagy nem megfelelően gyógyuló sebek, fekélyek súlyos tünetet jelentenek
Érszűkületre utaló tünet vagy akár már gyanújel esetén is indokolt az orvosi kivizsgálás. A korai felismerés fontos az időben megkezdett kezeléshez .

Krónikus gyulladás

A krónikus gyulladás egy sunyi, lappangó állapot, zavar a szervezetben, amely folyamatosan jelen van. Nem érezhető (mármint direkt módon) és csak nagyon nehezen kimutatható a jelenléte. Egyre több kutatás mutatja azonban, hogy a krónikus gyulladás olyan betegségek gyökere lehet, mint a rák, szívbetegség, cukorbetegség, depresszió és allergia.


Ragyogó bársonyos hajunk

Hajöblítőnkhöz keverjünk 1-2 kanál citromlevet. Ez csökkenti a víz keménységét, a haj flnyes és lágy lesz. Ugyanakkor megakadályozza a fejbőr   zsírosodását és védi a hajat a környezet káros hatásai ellen.


A vöröshagyma gyógyító hatása

A vöröshagyma természetes antibiotikum, elpusztítja a baktériumokat és gombákat. Elpusztítja a belekben élősködő mikroorganizmusokat, és elősegíti a hasznos baktériumok szaporodását. Jótékonyan hat a keringési rendszerre, megelőzi a víz felgyülemlését a szervezetben, javítja a vérerek áteresztő képességét.

Összetevői: kénvegyületek, A, B1, B2, C, E, PP-vitamin. Ásványi anyagokat tartalmaz: kálciumot, magnéziumot, mangánt, foszfort, vasat, ként, továbbá fehérjét, flavonoidokat.

A nyers vöröshagyma csökkenti a magas vérnyomást, és a káros LDL koleszterin szintjét, megelőzi az érszűkületet.


Mik azok a biomarkerek?

Az orvosi kutatás utóbbi évtizedében egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a biomarkerek a diagnosztikában, a klinikai gyógyszervizsgálatokban és a terápiában egyaránt. A biomarker olyan vegyület, amely többek között jelzi egy-egy betegség jelenlétét, ill. annak súlyossági fokát.

Biomarker ("biológiai jelzőanyag") lehet bármely olyan anyag, amit kívülről viszünk be a szervezetbe azzal a céllal, hogy valamilyen szervi működést elemezzünk vele. A betegség-biomarker megmutatja, hogy fennáll-e egy bizonyos betegség, vagy annak előrehaladása milyen stádiumban van, vagy a kezelés hatásosságát. 

"A biomarkerek olyan fontos kérdések megválaszolásában játszanak szerepet, mint: ki az, aki beteg, ki egészséges, illetve utóbbi megbetegedhet-e egy bizonyos betegségben. Ki, mikor és milyen kezelésben részesüljön, illetve a beteg hogyan reagál egy adott terápiára és mikor lesz újra egészséges? Sok tudós úgy gondolja, hogy a jövőben a biomarkerek jelentik az egyénre szabott gyógyítás kulcsát." Forrás: vital.hu


Harmadlagos füst… 

Harmadlagos füstnek nevezzük a zárt térben levő felületeken a dohányzás következtében leülepedett nikotint és más vegyi anyagokat. Az üledék kölcsönhatásba lép és mérgező elegyet hoz létre az általános beltéri légszennyező anyagokkal. Ez a mérgező elegy rákkeltő anyagokat tartalmaz, és veszélyt jelent a nemdohányzók számára is.

Vizsgálatokkal kimutatták, hogy a harmadlagos füst hozzátapad a hajhoz, bőrhöz, ruházathoz, bútorokhoz, drapériákhoz, falakhoz, ágyneműhöz, szőnyegekhez, porhoz, járművekhez és más felületekhez, és még jóval a füstölés megszűnése után is ott marad. Egészségi kockázatnak vannak kitéve a csecsemők, a gyerekek, a nemdohányzó felnőttek és a házi állatok, ha harmadlagos füsttel kerülnek érintkezésbe.


Memória tápláléka

Számtalan olyan élelmiszer létezik, amit ha beiktatunk étrendünkbe, javíthatjuk emlékezőképességünket.
Evéssel a jó memóriáért;
- Omega-3 Zsírsavakkal
- Kékáfonyával
- Zöld teával
- Magnéziummal
- Kakaóval
- Dióval.


Egyszerű terápia 

A nevetés kétségkívül az egyik leghatásosabb gyógymód: igen komoly testi tréning, megmozgatja egész keringésünket, fokozza a szívműködést, kitágítja az ereket, és ezzel rövid időn belül egyensúlyba hozza a vérnyomást.


Méhnyakrák – szűrés
Ma Magyarországon méhnyakrákban minden héten kilenc anya és lány veszti életét. Pedig e megbetegedés ellen biztonságos és hatékony prevenciós lehetőségek állnak rendelkezésre, de a szervezett szűréseken a hölgyek mindössze 6%-a vesz részt.  Több mint 90 % nem tartja fontosnak a megelőzést?!  

Mindannyiunk érdeke, hogy ami megelőzhető, használjuk, alkalmazzuk. Keressünk a szűrő-helyeket:  http://efrirk.antsz.hu/szures/citos.htm


A szellemi képesség és étkezés összefüggése...

Ha azt akarja, hogy gyermeke jobban teljesítsen az iskolában, kezdje az étrendnél! Bizonyos ételek serkentik az agy fejlődését, javítják az agyműködést és a memóriát, valamint elősegítik az összpontosítást;Fontosak:Színes zöldségek, bab, bogyós gyümölcsök, tojás, tej és joghurt, Teljes kiőrlésű gabona, zabpehely, mogyoróvaj, lazac, borjúhús. Forrás:Informed


Zeneterápia. .
Ma már bizonyíték van arra, hogy zeneterápiával kezelhető a vérnyomás, a depresszió és az álmatlanság, Alzheimeres betegeknél jelentős mértékben csökkenti a szorongást és az agressziót. Azt ugyan senki sem állítja, hogy a zene közvetlenül gyógyítja az olyan betegségeket, mint például a rák, az egészségügyi szakemberek hisznek abban, hogy a zene csökkent bizonyos tüneteket, elősegíti a sebgyógyulást, javítja a mozgást és a beteg életminőségét általában.


Harmonikus melódiákkal a hosszabb életért…

Az elmúlt néhány évtizedben vizsgálatokkal bizonyították, hogy a lassú, andalító zene általában előnyös hatással van az egészségre, míg a gyors, hangos zene nem. A nyugtató zene hallgatása javítja a memóriát, az összpontosítást és a érvelési készséget, sőt, erősíti az immunrendszert, csökkenti a vérnyomást, lazítja az izomfeszültséget, szabályozza a stresszhormonokat, javítja a hangulatot és fokozza a tűrőképességet.

A legelőnyösebbnek a klasszikus és a meditációs zenét találták a kutatók, a zavaró hangok ezzel szemben stresszt okoznak, annak minden negatív egészségi következményével. Az életminőség javításához a leginkább Bach, Mozart és az olyan olasz komponisták, mint Vivaldi vagy Scarlatti műveinek hallgatása járul hozzá. A tudósok megjegyzik, hogy a klasszikus zenészek, és köztük is a karmesterek élnek a legtovább valamennyi hivatás gyakorlói közt.

A gyógyító hangok egyensúlyt teremtenek

Az alvászavarokkal küszködők szintén a zenéhez fordulhatnak segítségért. 
Forrás:Informed


 Étkezés az ünnepek alatt…

Az ünnepi asztalnál szinte mindenki többet eszik a megszokottnál, és bizonyos betegségek esetén ez veszélyes lehet.
A túlevés külön veszélyeket rejt, ha valaki szív- és érrendszeri problémákkal küzd, cukorbeteg, vagy a tápcsatorna megbetegedéseinek valamelyikében (például hasnyálmirigy-gyulladás, gyulladásos bélbetegségek) szenved. Veszélyeztetettek a máj- vagy epeproblémával küzdők is.


Van olyan cipőtípus, ami káros lehet a lábnak..? 

- 5 cm-nél magasabb sarkú cipő viselése egyenlő a láb-öngyilkossággal. Számtalan későbbi probléma okozója lehet, pl: csont-kinövés, csonthártya-gyulladás, kalapácsujj, bokaizületi szalag-szakadás, hajszálrepedés, stb.
- Balerinacipő nem támasztja alá a lábboltozatot, deformálódáshoz vezethet.
- Vietnémi papucsban a legvédetlenebb a láb.
- A platformcipő talpazata kemény, ezért akadályozza a járás normál mechanizmusát.
Forrás: a házipatika nyomán


A rák ellenszere is lehetne?

A telomereket a telomeráz nevű enzim képes meghosszabbítani, azaz további osztódásokat lehetővé tenni. Testi sejtjeinkben normális esetben csak embrionális korban van jelen a telomeráz, de a tumorsejtek 90 százalékában újra megjelenik. Ha ezt az enzimet gátolni tudnánk, a tumorsejt öregedését, majd elhalását is el tudnánk érni. 2009-ben ezen folyamatok kutatásáért vehette át három tudós az orvosi Nobel-díjat.


A  gyógyszerek mellékhatásai

az uniós hatástanulmányok szerint az ötödik leggyakoribb halálozási okot adják.
Ezentúl már nemcsak az orvosok és az egészségügyi dolgozók, hanem a betegek is bejelenthetik, ha egy gyógyszernél olyan mellékhatást vesznek észre, amely nincs felsorolva a csomagoláson. Az észrevételeket egyelőre e-mailben, faxon vagy levélben lehet jelezni a gyógyszerészeti intézetnek, később pedig majd egy internetes oldalon is. Az adatok onnan egy uniós adatbázisba kerülnek.


A cukorbetegség,

korunk egyik legalattomosabb betegsége, számtalan szövődménnyel.

Több olyan étel és fűszer létezik, mely csökkenti a vércukorszintet.

- Fahéj
Az első számú fűszer, amit minden cukorbeteg, vagy arra hajlamos egyén étrendjébe be kell építeni. A fahéj kétszeresére növeli az inzulin hatását, ezáltal csökkenti a vércukorszintet. Napi 1-6 g között lehet fogyasztani. Kapszula formájában és őrölt fűszerként is hatásos.

- Köles
Amellett, hogy a legjobb lúgosító gabonaforrás, a vércukorszintet és a zsíranyagcserét is szabályozza. A benne található D-vitamin ugyancsak csökkenti a cukorbetegség kialakulásának esélyét. A csecsemőkorban megfelelő adagban bevitt D-vitaminnal pedig megelőzhetjük a gyermekkori cukorbetegséget.

- Csicsóka
A csicsóka a múlt században még a disznók eledele volt. Mára a cukorbeteg-diéta egyik fontos és kedvelt tápláléka. Íze jóval édesebb a burgonyáénál, magas rosttartalmának köszönhetően hamar telítettségérzést okoz, és az emésztés barátja is. Fő hatóanyaga az inulin, mely prebiotikus tulajdonságokkal is rendelkezik, így a bél baktériumflórájára is jótékonyan hat. Kedvezően befolyásolja a vércukorszintet, és féken tartja az édesség utáni vágyat.

- Zöld tea
Amellett, hogy energizál, még a zsírégető hatása is van. A keringési megbetegedések ellen felveszi a küzdelmet, koleszterinszint-csökkentő hatása jelentős, és antioxidáns-tartalmánál fogva a rákmegelőzésben is fontos szerepet játszik. Pozitívan hat a hasnyálmirigyre, védi az inzulintermelő szöveteket, ezáltal kedvezően befolyásolja a vércukrot.


  A burgonyáról…

A burgonyában kulcsfontosságú molekulákat tartalmaz, melyek képesek harcba szállni a gyomorfekélyért vagy a gyomorégésért is felelős baktériumokkal. Az pedig külön előny, hogy a gyomorbaktériumok a burgonyalével szemben nem válnak rezisztenssé úgy, ahogy az antibiotikumokkal szemben, ráadásul még mellékhatásokkal sem kell számolni.


Miért hasznos a sárgarépa?

A  sárgarépa fontos biológiai hatóanyaga a bétakarotin, amit a szervezet A-vitaminná alakít.  Karotintartalma, amely jelentős antioxidáns fajtánként változó, 6-15 mg / 100 g között mozog.
Az A-vitamin nélkülözhetetlen,  továbbá a jó látás és a nyálkahártyák egészsége szempontjából. Az A-vitamin hiányában kialakulhat a farkasvakság.
A gyökér tartalmaz még flavonoidokat és illóolajat is.
Alacsony energiaértéke miatt 218 kJ (52 kcal) szívesen alkalmazzák különféle diétáknál, de fogyasztása ajánlott szív- és keringési betegségekben szenvedőnek is.
Azért is érdemes tudatosan beiktatnunk táplálkozásunkba, mert karotinjai erősítik az immunrendszert, és egyes vizsgálatok szerint a daganatos betegségek megelőzésében is fontos szerepük lehet.
A sárgarépa hatóanyagainak köszönhetően részt vesz a szabad gyökök károsító hatásának megakadályozásában is.
A népi orvoslás vizelethajtóként is alkalmazza.
Többféle módon fogyasztható. Főzve fogyasztva több bétakarotinhoz juthatunk, mint nyersen, mivel a vastag sejtfalak miatt a szervezet a nyers sárgarépa bétakarotintartalmának csak negyedét képes hasznosítani. A hőkezelés során azonban károsodnak a sejtfalak, így a szervezet számára a karotin hozzáférhetőbbé válik.
A sárgarépapüré a kisbabák pépes étrendjének fontos részét képezik, mivel jól hat az emésztésre, és megakadályozza a puffadást és a székrekedést.


Ha körmeink küllemén bizonyos elváltozásokat tapasztalunk, érdemes odafigyelni, mivel rendszerint valamilyen hiánybetegségre  vagy valamely belső szerv nem megfelelő működésére utalhat.

10 megbetegedés lehetséges körömelváltozása az alábbi táblázatban… – figyeljünk testünk jelzéseire!

Köröm külleme

Kapcsolódó állapot

Fehér körmök

Májbetegség

Sárgás, vastag, lassan növő körmök

Tüdőbetegség, pl. tüdőtágulat

Sárgás körmök kékes körömággyal

Cukorbetegség

Félig fehér, félig rózsaszín körmök

Vesebetegség

Vörös körömágyak

Szívbetegség

Halvány vagy fehér körömágyak

Vérszegénység

Mélyedések, hullámok a körmökön

Pikkelysömör, ízületi gyulladás

A köröm és az ujj végének dobverőszerű megvastagodása

Tüdőbetegség

Szabálytalan vörös vonalak a körömágynál

SLE vagy kötőszöveti betegség

Sötét vonalak a köröm alatt

Melanoma


Sajnos, a műköröm kedvelői  ezt a természetes tesztet nem tudják alkalmazni, mivel  a valóságos  köröm  nem látható. Egyébként is olyan elváltozások keletkezhetnek a köröm felületen a kezelések és alkalmazott anyagok következtében, hogy nem a valóságot mutatják. Forrás:HáziPatika


A bioritmusról 

A hagyományos kínai orvoslás szerint az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek. A periódikusan váltakozó bioritmusunk szerint mindennek megvan a maga ideje. A táplálkozásnak, a sportnak, a pihenésnek, akár egy foghúzásnak is. 12 fő szervünk kétórás időközönként “váltja egymást” a munkában, a maga idejében az éppen aktuális “dolgozó” birtokolja szinte az összes energiánkat. Az energiapályákon, vagyis a meridiánokon tehát az energiaszint állandóan változik. Egy kis odafigyeléssel mi is nagyon sokat tehetünk azért, hogy ne bontsuk meg az energiaáramlás egyensúlyát szervezetünkben, például ne késztessük bőséges vacsorával éjjel májunkat aktív munkára, ha éppen pihen.

A kínai szerv-óra, amely testünk 12 csatornáját mutatja. Mindegyiknél megfigyelhető egy olyan kétórás periódus, amikor a csi áramlása maximális.

1 és 3 óra között: a szervezet teljesítőképessége ebben az időben a legalacsonyabb. A máj teljes erővel méregtelenít, nem szabad tovább terhelni.

3-5 óra között: eljött a tüdő aktív ideje, felkészül az egész napi munkára. A férfiak nemi aktivitása ebben az időintervallumban a legnagyobb, mert ilyenkor termelődik a legtöbb nemi hormon.

5-7 óra között: ekkor működik legaktívabban a vastagbél. Ez az egészséges székletürítés ideje. Megszabadítjuk szervezetünket a salakanyagban található mérgektől, így azok nem tudnak visszaszívódni és teljesítőképességünket csökkenteni.

7-9 óra között: a gyomor leginkább terhelhető időszaka. Ekkor tud a leghatékonyabban dolgozni, tehát bőséges, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag reggelit vegyünk magunkhoz.

9-11 óra között: testhőmérsékletünk optimális, az idegrendszer ebben az időszakban a legnyugodtabb, teljesítőképességünk igen magas.

11-13 óra között: 11 óra a szívciklus csúcspontja, tehát legjobb idő a sportolásra. Délben erősödik a gyomorsav-, majd később az epetermelődés, készen állunk egy finom ebéd elfogyasztására.

13-15 óra között: lassul a vérkeringés, az energiák a vékonybélben koncentrálódnak, csökken a fájdalomérzékelés is, ezért ilyenkor érdemes a fogorvoshoz bejelentkezni.

15-17 óra között: a húgyhólyag dolgozik a legintenzívebben, ezért fogyasszunk bőségesen cukor és alkoholmentes folyadékot. Szervezetünk kiüríti a méreganyagokat, ismét ereje teljében van, tehát tanulhatunk, sportolhatunk, dolgozhatunk teljes energia-bedobással.

17-19 óra között: vesénk a legnagyobb tisztító munkában, ezért ebben az időben ne terheljük tovább zsírral, cukorral, sóval és egyéb mérgező anyagokkal. Vérnyomásunk csökken, szívműködésünk lassul, egy kicsit nem árt megpihenni munka közben. Ilyenkor érdemes elfogyasztani a könnyű vacsorát is.

19-21 óra között: ha most vacsorázunk, azt már nem dolgozza fel szervezetünk, elraktározza reggelre. Energiapályáink lelassulnak, felkészülünk az éjszakai pihenőre, érzékeink kifinomulnak.

21-23 óra között: az úgynevezett “hármas melegítő” időszakában testünk és lelkünk nyugalomra, pihenésre vágyik, teljesítőképességünk erőteljesen csökken, ez a legpihentetőbb alvás ideje, tehát ne végezzünk se testi, se szellemi aktív tevékenységet igénylő munkát. A hármas melegítő nem szerv, hanem azt a helyet jelöli, ahol testünk alsó-középső és felső részének szervei együttműködnek. Feladata, hogy a légzés, az evés és az ivás során a szervezetünkbe jutó, a tüdő és a gyomor által felvett energiákat a testünkbe irányítsa.

23-1 óra között: legintenzívebb az epehólyag görcskészsége, kevésbé csillapítható a fájdalom.


A kínai orvoslás szerint akkor vagyunk egészségesek, ha a szervezet energiakeringése harmonikus. Ez az energia a csí(Qi), a vitalitást, életerőt jelenti. A keringés akadályoztatása  betegséghez vezethet. Érdemes tehát figyelemmel kísérni biológiai óránkat.
Forrás: Szabó Olga természetgyógyász


  Stroke: minden perc számít…


Évente ötvenezer új beteg, és tizennyolcezren vesztik életüket szélütés miatt
Stroke: minden perc számít…

 Akkor van esély a stroke betegség (szélütés) gyógyítására, ha a tünetek után 3 órán belül (külföldi vélemények szerint 4,5 órán belül) elkezdik a kezelést. Ehhez a háziorvosok mellett elengedhetetlen a mentőszolgálattal való szoros együttműködés is, hiszen a gyorsaság életet menthet.  Az időfaktor fontosságára utal a kampány jelmondata:  A betegség nemcsak az idősebb korosztály körében arat, ugyanis a betegek ötöde 65 év alatti, s ez az arány folyamatosan nő.

Míg a szívinfarktus erős mellkasi fájdalommal jár, az agyi érkatasztrófa általában nem fáj. Így a betegek nem veszik azt komolyan, ezért gyakran csak napok múlva kerülnek kórházba. Pedig ha a beteg időben megfelelő szakorvoshoz kerül, van esély az agyi katasztrófát kiváltó ok megszüntetésére és a maradéktalan gyó-gyulásra. A kései beavatkozás a beteg lebénulásával jár, így állandó ápolásra szorul, ez nemcsak a családnak, hanem a társadalomnak is komoly terhet jelent. Egyébként a stroke-os betegek kórházi kezelése csaknem háromszor annyiba kerül, mint egy szívinfarktusosé, majd az otthoni ápolásuk is tetemes kiadással jár. Az agyi érkatasztrófák tünetei hasonlóak, ám az okok különbözőek. A stroke-nak két fajtája van. Az egyik az agyi infarktus, amelynek hátterében az agyat ellátó ér elzáródása áll (ez az agyi érkatasztrófák 80 százaléka). A másik az agyvérzés, amely az agyat ellátó ér megrepedésének következménye (ez az agyi érkatasztrófák 20 százaléka). Az agyvérzés legfőbb oka a magas vérnyomás. Az agyinfarktus előzménye pedig az agyi ér elmeszesedése miatt kialakuló vérrög, vagy az, ha például a meglévő szívbetegség (szívritmuszavar, billentyűmeszesedés, korábbi szívinfarktus) vagy a főverőér meszesedése miatt vérrög kerül a véráramba, ez az agyi érbe jutva elzáródást okoz. Az agy erének elzáródását követően az érintett területen olyan visszafordíthatatlan elváltozások indulnak el, amelynek a következménye az agy elhalása, maradandó károsodása.
Ha a beteg vagy a környezete a tünetek bármelyikét észleli, azonnal értesíteni kell az Országos Mentőszolgálatot a 104-es telefonszámon, és sürgősségi kórházba szállítást kell kérni. A mentők a stroke-gyanús bejelentéseket kiemelten kezelik. Ugyanis, ha a beteg az agyinfarktus tüneteinek kialakulását követően azonnal kórházba kerül, és a koponyavizsgálat kizárja az agyvérzést, lehetőség nyílik az agyi eret elzáró érrög feloldását célzó kezelésre. Ez csak akkor kísérelhető meg, ha a tünetek és a kezelés elkezdése között 3-4,5 óránál több idő nem telik el.
A prevenciónak nemcsak az első stroke előtt van jelentősége, hanem a stroke ismételt bekövetkezése szempontjából is.
Ezért fontos megfogadni a szakemberek tanácsát : ne dohányozzunk, csökkentsük a testsúlyunkat és az alkoholfogyasztásunkat, tartsuk karban vérnyomásunkat, a vércukor- és koleszterinszintünket, sportoljunk, és igyekezzünk kerülni a stresszt.
Így a jelenlegi stroke-esetek számát 10-15 százalékkal lehetne csökkenteni.  Forrás:VG


  Vitaminokról

Bármilyen furcsa,  a jóból is megárthat a sok, ha egyoldalúan, rendszeresen meghaladja a vitaminfogyasztás az ajánlott napi bevitelt. A táplálkozással bevitt vitaminokat nehéz túladagolni, de az összevissza, szakértő javaslat nélkül nyakra-főre szedett kiegészítő vitaminkomplexumok akár bajt is okozhatnak. A vízoldékony C-vitaminból a többlet kiürül ugyan a szervezetből, de túlzott mennyiség belőle vesekövet okozhat. A többi vitamin túladagolása is okozhat kisebb-nagyobb problémát, ezért mindenképpen érdemes a vitamintabletták, táplálékkiegészítők összetételét elolvasni, az ajánlott napi adagolást betartani.

Ha a táblázatban felsoroltakra kattint, az aktuális szóhoz tartozó ismertetés megjelenik;

A   D-vitamin rendkívül fontos!

A világ civilizált részén még nyáron is óriási a D-vitamin-hiány, ami a magyar lakosság mintegy felét érinti. Ha ez megszűnne, valamint a téli időszakban is pótolná mindenki a D-vitamint, a daganatok száma harmadával, a combnyaktöréseké negyedével, a kardiovaszkuláris megbetegedéseké tizedével csökkenne, és egyes számítások szerint, akár 90 százalékkal kevesebben betegednének meg influenzában. Végső eredményként 2-3 évvel nőne az átlagéletkor – emelte ki Lakatos Péter, a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinika egyetemi tanára.


A sárgadinnyéről kevesen tudják,

hogy tápértéke a következő tápanyagokban rejlik: kalcium, foszfor, vas, nátrium, kálium, magnézium, réz, cink és króm, A-vitamin, tiamin, folsav és C-vitamin. Gyógyhatását béta-karotin tartalmának köszönheti, ebből kifolyólag minden gyulladásos és lázas betegségre kiváló gyógyír.  Kellemesen hűsít, és javítja a közérzetet. Jó hatást vált ki továbbá vékony- és vastagbélgyulladáskor, illetve a vékonybél végénél lévő zár gyulladásakor.

A bél e szakaszának megbetegedése főleg azoknál a vegetáriánusoknál jelentkezhet, akik táplálékuk legnagyobb részét nyersen fogyasztják.  Női problémák kezelésére kiválóan alkalmas a sárgadinnye, főleg akkor, ha menstruációjuk rendszertelen vagy erős. A gyümölcs hatékonyságának a sora még mindig nem ért véget: élénkíti a veseműködést és ezen kívül a köszvény, az epekő és a reuma egyik legjobb ellenszere.

Kimagaslóan jó hatással van az immunrendszerre, tisztít, eltávolítja a fájdalommal járó lerakódásokat a test minden részéből így a bokából és a csuklóból is. Magas szénhidráttartalma miatt főétkezésként is az étrendbe illeszthető, bár nagyon magas cukortartalma miatt a sárgadinnyét cukorbetegek csak kis mennyiségben fogyaszthatják.


Nyáron is megfázhatunk!

Különösen kánikulában jól esik, hűteni magunkat. Szeretünk ilyenkor mezítláb járkálni, mert jól esik a padlózat alacsonyabb hőfoka. Akkor nem is gondolunk rá, hogy ez, és ehhez hasonló jóleső hűtések  felfázást okozhatnak.

Amit a hideg idézett elő, azt a melegnek kell megszüntetnie! –  Házi gyógymóddal érdemes a kezdeti tüneteket enyhíteni.  Használjunk  meleg borogatást,  vagy meleg ülőfürdőt. Mindkettőt konyhasóval, még inkább tengeri sóval. Ne feledjük: a só gyógyszer, ha ésszerűen alkalmazzuk! A konyhasó (NaCl) fertőtlenítő, serkentő, tisztító tulajdonságú, de élettani hatását tekintve létfontosságú tápelemünk, szervezetünk védekező rendszerét mozgósítani tudja a gyógyulás érdekében, valamint erősítő és serkentő szer.

Konyhasós ülőfürdő

1 kg só (görög tengeri só, de hazai is alkalmas) egy kád (kb. 30 liter) meleg vízbe téve, legalább 20-25 percig szükséges benne ülni, de a víz 37-38 fokos hőmérsékletét folyamatosan tartsuk fenn. (Magas vérnyomás esetén körültekintéssel alkalmazandó!.)

Konyhasós borogatás

Egy liter vízhez 3-4 evőkanálnyi konyhasó, a víz hőmérséklete annyira meleg legyen, amit még kezünkkel elviselünk a borogató ruha kicsavarásakor. A hólyag, petefészek területére helyezzük, és alaposan betakarózunk.

Az ülőfürdőt vagy borogatást néhány napon át ismételve megelőzhetjük a nemkívánatos bajokat.


Pozitív gondolkodás.. .

Oly gyakran hallani manapság a pozitív gondolkodás fontosságáról, hogy szinte már közhellyé válik. De vajon tényleg mindenki tudja, hogy mit jelent valójában? Semmiképp sem azt, hogy reggeltől estig széles vigyorral azt kell mondogatni: Minden nagyon szép.

A  cikk folytatása. ..